Könyvklub – Mert szülni karácsonykor kell

konyvklub-womagic

Ma egy olyan könyvet hoztam, aminek először a címén akadt meg a szemem. A második gondolatom pedig az volt, tavaly ilyentájt, hogy örült volna ennek az egyik legjobb barátnőm.

Engedjétek meg, hogy egy rövid, személyes szállal indítsam a történetet. Egy éve, Adri barátnőm, már a terhessége vége felé járt. Emlékszem, szinte hetente más-más időpontra „jósolták” a baba születését (programozott császár is szóba került, egészségügyi kockázat miatt). Szóba jött a két ünnep közötti időszak, szenteste – ez volt az a dátum, amire a doki közölte, hogy „karácsonykor nem szülünk!” – és a január eleje is. Rengeteget nevettünk azon, hogyha mégis szenteste támadna kedve kibújni a picinek, majd összeszorítja a lábát. Ez most, ennyi idő elteltével, még viccesebben hangzik, pedig valahol kicsit sem volt az. Adri végül „megúszta” és január 10-én adott életet kislányának, Lizának.


Nektek van karácsonyhoz kötődő szülési történetetek? Ha igen, bizonyára szívesen olvassátok majd ezt a ma megjelenő kötetet, amelyet Adam Kay, a ma már Magyarországon is rendkívül népszerű exorvos komikus írt. Az Ez fájni fog című könyve után most „karácsonyi különkiadással” jelentkezik. A szerzőtől megszokott módon, rövid csípős humorú naplóbejegyzések révén mulattat és gondolkodtat el egyszerre. Naplóbejegyzéseiből a munkája iránti elkötelezettség, a kezdő orvos parányi bizonytalansága, a méltatlan és sokszor megalázó helyzetekből magát frappánsan kivágó ember ereje, kitartása, és vérbő, nyelvi szinten is sziporkázó szellemesség süt át.

Szerző: Adam Key
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Ára: 3699 Ft

Ne felejtsétek, hogy ti is ajánlhattok könyvet a Könyvklubba, és folyamatosan várjuk könyvkritikáitokat is akár a Facebook oldalunkon a Könyvklub posztok alatt, akár e-mailben az info@womagic.hu címen.

A legjobb írásokat a magazin oldalán is közzétesszük, és egy friss, ropogós könyvvel jutalmazunk. 😉