Könyvklub: Az eltűnt fák szigete

Elif Shafak könyvei személyes kedvenceink közé tartoznak. A török írónő témái azontúl, hogy mindig aktuálisak és mélyen elgondolkodtatóak, nagyon személyesek is, az olvasó sem tudja kivonni magát a hatásuk alól. Most sincs ez másképp. Nicosia az egyetlen kettéosztott főváros a világon. Más nyelv, más írás, más emlékezet uralkodik a két oldalon. Mégis van, ami akadálytalanul jár át a görög és a török Ciprus határán: a szél, a madarak – és a szerelem.

De mennyi esélye van a hetvenes években az egyik napról a másikra földi pokollá váló Nicosiában az elszabaduló erőszak közepette egy görög fiúnak, Kosztasznak, és egy török lánynak, Defnének, hogy felülírják a gyűlölet törvényét a szerelem törvényével?

Évtizedek telnek el, mire sorsuk beteljesedhet, ám az ezredforduló után új, választott hazájuk fővárosában, Londonban sem ereszti el őket a múltjuk. A traumák velük élnek. Lányuknak, a gimnazista Adának anyja halála után pedig azzal kell szembesülnie, hogy a fájdalom akkor is öröklődik, ha a szülők sohasem beszéltek arról, miért jöttek el Ciprusról.

Kétséges, hogy fel lehet-e dolgozni a kettős identitás terhét tizenhat évesen. A Londonba érkező török nagynéni, Meryem mindent egy lapra tesz fel, amikor elmeséli a szülők történetét, amelyről egy ciprusi vendéglőből Londonba telepített és a téli vihar elől a föld melegébe menekített, elásott fügefa monológjából is értesülünk. 

A szerzőről

Elif Safak  1971-ben született Strasbourgban. Angol és török nyelven írt könyveit több mint harminc nyelvre fordították le. Számos díjban és nemzetközi elismerésben részesült. Tanított isztambuli és amerikai egyetemeken, előadásai főleg a török történelemmel, a nők és az irodalom kapcsolatával foglalkoznak. Török lapokban publikál és több európai újság munkájában közreműködik.

Szerző: Elif Shafak

Kiadó: Európa Kiadó

Ára: 3.399 Ft

ITT tudod megrendelni!

Ne felejtsétek, hogy ti is ajánlhattok könyvet a Könyvklubba, és folyamatosan várjuk könyvkritikáitokat is akár a Facebook oldalunkon a Könyvklub posztok alatt, akár e-mailben az info@womagic.hu címen.

A legjobb írásokat a magazin oldalán is közzétesszük, és egy friss, ropogós könyvvel jutalmazzuk. 

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.