KÉK Klub – Északnyugat-Irán útjain – Dr. Sárközy Miklós előadása

Ha kedd, akkor kulturális csemegék ínyenceknek! Ma egy olyan izgalmas és különleges programot ajánlunk, amely a KÉK Kulturális Élményklub berkein belül  Északnyugat-Iránba kalauzol bennünket. Virtuális barangolásunknak több érdekes állomása lesz, amelyekre mindenkit szeretettel vár az előadó, Dr. Sárközy Miklós.

Elsőként is Hamadánba látogatunk, ebbe az ősi iráni, közel háromezer éve lakott fontos városba, amely az ókorban méd, óperzsa főváros volt, de később is töretlenül virágzott köszönhetően az iráni Selyemútnak. Hamadánt vallási-kulturális sokszínűség jellemzi, egykor tekintélyes zsidó közösség élt itt, és itt van eltemetve Avicenna (Abu Alí ibn Szína) is, az iszlám világ egyik legnagyobb tudósa is.

Hamadán után nyugat felé vesszük az irányt, és olyan ritkán látott helyekre látogatunk mind Kangávar vagy mind Kermánsáh környéke, ahol megismerkedünk az ókori párthus és szászánida művészet helyi kiemelkedő emlékeivel (Táq-ie Bosztán, kangávari Anáhita szentély). Kermánsáh városában virtuális látogatást teszünk a Tekje-je Mo’aven-e Mok lenyűgöző épületében, egy huszadik század elején épült szépséges síita vallási intézményben, megcsodálva belső faldíszeit. Kermánsáh után ellátogatunk iráni Kurdisztánba, ahol Szanandádzs városának ősi kincseit látogatjuk meg mint az Ászíf Díván kereskedő palotát, a helyi régészeti múzeumot, a szunnita rítusú szanandádzsi nagymecsetet és a várost egykor kormányzó Ardalán emírek rezidenciáját.

Ezután az iráni kereszténység erős várába, Orumijébe látogatunk, ahol Irán legősibb keresztény templomát tekintjük meg a Náne Mariam templomot, de időt szakítunk szeldzsuk kori nagymecset megtekintésére is. Orumije után elutazunk Marághébe, amely a 13. század közepén az iráni mongol állam fővárosa volt rövid ideig, itt szép mauzóleumok maradtak fent a 13-14. századból. Marághe után Tebriz muszlim műemlékeit tekintjük meg, az Arg-e Alisáhot, az Elgoli parkot és a város ősi bazárját, amely közel 47 hektáron terül el.

Anzali lagúna, Irán Fotó: Adel Mousavian / unsplash.com

Innen tovább barangolunk a Kaszpi-tenger buja zöld erdők övezte vidékére, Anzali városába, a legfontosabb iráni kikötővárosba Észak-Iránban, ahol megnézzük a második világháborús lengyel menekültek megrendítő temetőjét, a kikötőt és Reza Pahlaví elegáns palotáját is. Ezt követően bevetjük magunkat a hegyek közé és megnézünk egy igazi kaszpi teaültetvényt, megmásszuk a büszke Qal’e-e rúdkhán erődjét Fúman közelében és végül ellátogatunk Maszúléba, egy tálesi etnikunúak áltl lakott festői hegyi faluba. Innen a Rast melletti szaraváni erdőbe látogatunk el, Irán legnagyobb szabadtéri néprajzi skanzenjébe, ahol Gilán tartomány népi, falusi építészetével ismerkedünk meg.

Majd Rúdbárba utazunk, Mandzsilban megállunk Irán legnagyobb szélerőműveinél, ahonnan Qazvinba utazunk el, és a qazvíni óvárosban tett séta, a Sáhzáde-je Hoszein síita zarándokhely virtuális meglátogatása után Alamút büszke aszaszín (nizári iszmá’iita) erődjében fejezzük be kirándulásunkat.”

Előadó

Dr. Sárközy Miklós iranista, történész, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense.

Időpont: 2024. május 03. 19:00

Helyszín: online, Zoomon

Ha még nem vagy tagja a KÉK Klubnak,  ITT olvashatsz utána. Mindenképpen javasoljuk, hogy tapasztald meg ezt az élményt, ami távoli kultúrák, érdekes helyszínek, izgalmas életek és személyiségek megismerését adja. A havi előfizetésért 3 választható programhoz kapsz hozzáférést, élő előadásokra és/vagy előadásfelvételekre.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.