Egy fiatal, de már a hatodik regényét jegyző írónővel beszélgettünk a kezdetekről, alkotásról, könyvekről, olvasásról, valamint a munka-gyermek-írás „Bermuda-háromszögének” elkerüléséről. Zakály Viktória új könyvének címe Esküvő elvitelre a Ciceró Könyvstúdió gondozásában jelent meg, üdítő színfoltja a magyar romantikus irodalomnak, ami bebizonyítja, hogy nem csak a külföldi felkapott szerzőket érdemes olvasni.
Hogyan kezdtél írni?
Már egészen kisgyerekként, úgy óvodás koromtól kezdve történeteket találtam ki a magam és társaim szórakoztatására. Folytattam a mesét, vagy átírtam, ha nem tetszett, vagy egyszerűen csak újat találtam ki. Már akkor nagyon magával ragadtak a történetek, akkor is, ha rajzfilmet néztem és utána napokig búslakodtam a rossz vége miatt, és akkor is, ha a nagymamám történeteit hallgattam. Aztán általános iskolában már írtam rövid történeteket, illetve színdarabot is farsangra, nem sokkal később pedig egy ifjúsági magazin is megjelentette az egyik mesémet. De itt még álmaimban sem gondoltam volna, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom. Aztán a közgazdasági szakközép alatt csak az olvasás maradt meg, nem írtam egy sort sem. De valahogy csak motoszkált bennem ez a dolog, mert innen magyar szakra és kommunikációra jelentkeztem, ráadásul újságíró szakirányra. A főiskolán pedig már szépen, lassan elkezdtem az interjúk mellett tárcákat, novellákat és rövid kis szövegeket is gyártani. Aztán a főiskola végeztével az után a bizonyos nyári tábor után nekiálltam, hogy megírjam a Szívritmuszavar kéziratát.
Olvasós gyerek, illetve kamasz voltál?
Mindent IS elolvastam. A szüleim akkoriban nyomdában dolgoztak, úgyhogy volt otthon bőven könyvünk, de nekem soha nem volt elég. Ezért mindig könyvtárba jártam, ahonnan hetente vettem ki két-három olvasnivalót. Imádtam a pöttyös és csíkos könyveket, de a svéd és angol ifjúsági irodalmat is megszerettem. Bár akkoriban jelentek meg az első kötetek, valahogy a Harry Potter sorozat kimaradt az életemből, én jobban kedveltem akkor is a realista történeteket. Mivel egy idő után már nem volt új olvasnivaló az ifjúsági részlegen, átmentem a felnőtt részlegre, úgyhogy még tinédzserként olvastam Kinget, aztán a Lolitát, és az Amerikai pszichót is. Nem bántam meg.
Milyen könyvek voltak Rád nagy hatással?
Az előbb említett Stephen Kingtől nagyon sok regény, de a Lolita is, ami az egyik szakdolgozatom témája is lett aztán később. Visszatérő olvasmányaim közé tartozik az Állatfarm, a Doktor Zsivágó és az Utas és holdvilág.
Írói példaképem egyértelműen Szabó Magda, tőle mindent elolvastam, amit csak lehetett.
Ifjúsági kategóriából gyerekkorom kedvencei a Sohonyai Edit könyvek voltak, a Macskaköröm és a Szerelemlék, a mostani ifjúsági irodalom közül pedig Leiner Laura remek regényei fogtak meg, hiába nőttem már ki az ajánlott korosztályból. Lírát is gyakran fogyasztok, főleg kortárs költőket, de azért becsúszik egy-egy Kányádi, József Attila vagy Csukás István is.
Miket ajánlanál (akár ezek közül) a kamaszoknak, akik nem szívesen olvasnak?
Amikor én olvasni kezdtem, nagyon kevés könyv volt hozzáférhető a külföldi szerzőktől, aztán később folyamatosan jelentek meg, például a Harry Potter is. Most viszont már a bőség zavara van, alig tud az olvasó választani, annyi a jó könyv. Én mindig figyelni szoktam a moly-os értékeléseket és persze vannak kedvenc szerzőim is, akiktől mindig mindent elolvasok. Sohonyai Editet azért ajánlom, mert nem túl hosszúak a regényei, kezdésnek nem veszi el a kedvet, viszont magyar szerző, magyar élethelyzetekkel, de az Adrian Mole naplója is nagy hatással volt rám a tizenévesen.
Hogyan írsz, mi a munkamódszered?
Évekig gondolkodok egy-egy történeten, formálom, építgetem, mielőtt leírnám. Maga a leírása, mivel tízujjasan tudok gépírni, nagyon gyorsan megy: az első változat általában 4-8 hét alatt elkészül. Utána pihentetem egy kis ideig, aztán kezdődik a szerkesztés, ami akár két-három kör is lehet a részemről addig, amíg a kiadó kezébe nem kerül. Az igazi munka pedig aztán csak ott kezdődik. Egyébként a nyers változatot el szoktam küldeni író és olvasó barátaimnak, hogy szedjék darabokra, ők pedig nem szoktak nemet mondani erre.
Az írás mondhatjuk úgy, hogy a hobbid. Hogyan tudod összeegyeztetni a munkával és a gyerekneveléssel? Mikor van időd alkotni?
Ezt nagyon gyakran megkérdezik tőlem. Mindig azt felelem, hogy bár nem egyszerű, az ember, ha igazán szenvedélyesen csinál valamit, arra tud időt teremteni.
Nekem az írás szenvedély, hobbi és én-idő egyben, ha írnom kell, akkor minden mást félreteszek. Mirelit vacsora van és a férjem fürdeti a gyereket. 🙂 De ez csak néhány hét, az év többi szakában be tudom hozni, ami itt kiesik.
Korábban, más kiadóknál már megjelent öt regényed fiatal felnőttek számára. Az új könyved, az Esküvő elvitelre, amely a 93. Ünnepi Könyvhétre jelent meg, kicsit más lett, idősebb célcsoportnak is szól. Mesélnél róla? Honnan jött az alapötlet?
Az első regényem megírásakor 23 éves voltam, így azok az élethelyzetek, azok a problémák jelentek az írásomban is akkor, de azóta sok idő eltelt :-), nyilván velem együtt öregedtek a szereplők problémái is. Bár még mindig nagyon közel áll hozzám a kamaszkor, a fiatal felnőttkor és az életkezdés, de egyre többször jelennek meg az esküvő, az egy életre együtt leszünk – gondolata, illetve a gyerekvállalás is, mint a szereplők központi problémái. Nem áll tőlem messze, hogy a későbbiekben felnőttesebb témákba fogjak, hiszen életidegen is lenne tőlem lassan a tinédzser korról írni újra.
Az alapötlet onnan jön, hogy eljátszottam a gondolattal: milyen érdekes lenne, ha egy esküvőjére készülő fiatal lány kénytelen lenne eltölteni egy-két éjszakát egy nászutas lakosztályban egy férfival, aki nem a vőlegénye, de akihez mégis valamilyen érzelem fűzi, miközben éppen azon van, hogy kiderítse, miben sántikál a vőlegénye éppen. A többi szál pedig később jött utána, mint az utazás, az elhagyatott városrész, a cukrászda, a dilis kolléga, az alapötlet ez volt az elejétől fogva. Nagyon gyorsan ráéreztem Zita hangjára és onnantól, hogy elkezdtem írni, egyszer sem akadtam el, minden egyes szó magától értetődően csúszott a kezem alá.
Nagyon kedveltem a kedves idősek gyülekezetét. Úgy érzem, hogy a nyugdíjas korosztály kimarad a könyvek többségéből. Egyébként kik a kedvenc karaktereid a regényben?
Az idősek csipet csapata ötlete teljesen véletlenül jött. Azt szerettem volna, ha Zita egy mindenképpen rendhagyó családdal, környezettel rendelkezik, és az elöregedett városrész, a hetven felettiek brigádja a sok különccel, pontosan ilyen volt. Szeretem az időseket, a mi utcánkban mi vagyunk a legfiatalabbak és értékelem a társaságukat, amíg csak lehet. Remélem, legalább olyan szórakoztató volt olvasni, mint megírni – mert megírni nagyon az volt!
Mik a jövőbeni terveid?
Van egy készülőben levő regényem, amivel borzasztóan lassan haladok. Valamiért megbicsaklott a történet a felénél. Viszont annyi kutatómunka és jó alapanyag van mögöttem, hogy motivál, menjek tovább előre, de így még történet nem fogott ki rajtam. Valahogy nem találom a főszereplő férfi hangját és addig sötétben tapogatózok. Ezt szeretném mielőbb befejezni és persze azutánra is vannak már ötleteim.
