Elhunyt Csukás István, az ország mesemondója

Elhunyt Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író – jelentette be az Újszínház a Facebook-oldalán.

“Búcsúzunk az ország mesemondójától, meghalt Csukás István! Csukás István nevére mindenkinek felcsillant a szeme, legyen az gyermek vagy felnőtt: egyformán magával ragadott mindenkit a varázslatos mesevilág, amelyet ő szőtt körénk. Nehéz felfogni, hogy nincs már közöttünk. Magára hagyta mesefiguráit, akik történetein számos generáció nőtt fel.

Szerencsések vagyunk, akik ismerhettük, dolgozhattunk vele itt az Újszínházban. Csukás István mindig mosolygott, mindenkihez volt egy kedves szava és sohasem fogyott ki az ő semmihez sem fogható történeteiből. Örömmel figyelte A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen-nyáron című meséjéből születendő előadást. Fantasztikus élmény volt vele dolgozni.

Csukás István 83 évesen itt hagyott bennünket és kicsit mindannyian úgy érezzük, mintha árvábbak lennénk nélküle. A meséibe kapaszkodunk, hiszen Süsü, a sárkány, Mirr-Murr kandúr kalandjai, Pom Pom meséi és természetesen a Nagy Ho-ho-ho-horgász örökre velünk marad, az életünk, gyermekkorunk részeként. Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író 83 éves volt. Fájdalommal búcsúzik tőle az Újszínház teljes társulata. Neki köszönhetjük többek között a Süsü, a sárkányt, a Mirr-Murr kandúr kalandjait, a Pom Pom meséit és a Nagy Ho-ho-ho-horgászt is” – áll a gyászhír az oldalon.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.