Éjjel-nappal nyitva lesz a Louvre a Leonardo-kiállítás utolsó napjaiban

Éjjel-nappal nyitva lesz a párizsi Louvre nagysikerű Leonardo da Vinci kiállítása utolsó három napján.

Az intézmény honlapja szerint február 21-én reggel kilenc órától február 24-én este hat óráig 81 órán át tart nyitva az itáliai polihisztor halálának 500. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás, amely ráadásul ingyen látogatható azok számára, akik este 9 óra és reggel 8:30 között akarják ezeken a napokon megtekinteni a tárlatot – olvasható a múzeum honlapján.

A Louvre illetékesei azzal számolnak, hogy mintegy 30 ezerrel több látogatható nézheti meg ily módon a kiállítást.

Hatalmas az érdeklődés

Az október 24-én nyílt tárlatot hatalmas érdeklődés övezi, és bár az intézmény nem tett még közzé látogatói számokat, azt már a megnyitó előtt közölte, hogy elővételben 180 ezer jegyet adtak el. A Mona Lisa, Leonardo da Vinci leghíresebb műve, a Louvre egyik emblematikus műkincse nem látható a kiállításon, de a látogatók a tárlattól néhány lépésre megtekinthetik a múzeum leglátogatottabb termében.

A kiállítás egyik különlegessége, ahogy infravörös lámpák segítségével bemutatja a festmények alkotásának különböző szakaszait. Leonardo ugyanis egy-egy témáján 15 évig is dolgozott, majd befejezetlenül hagyta őket.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.