Címke: energia

 Így fogyassz mézet napszaktól függően!

Habár legtöbbünk a nap bármely órájában szívesen enne egy nagy kanál mézet, a táplálkozási szakemberek azt javasolják, hogy a mézet megfelelő mennyiségben és mindig a nap meghatározott időszakaiban fogyasszuk, hogy a mézfogyasztás…

Hívjuk be a tavaszt otthonunkba!

Mindjárt itt a tavasz kint, de nem kell megvárnunk feltétlenül míg teljesen megérkezik, addig is vigyük be otthonunkba! Az idei év trendjei között szerepel a színek használata, illetve az is, hogy a…

Egészségvédő tejtermékek érkezhetnek az asztalokra hamarosan

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampusza, valamint a Fino Food Kft. Egészségvédő tejtermékeket fejlesztett ki; a felsőoktatási intézmény és a tejipari cég 1,8 milliárd forintos projektjének eredményeként készülő élelmiszerek…

Kávé mellé

Szeptember első hétfőjén szeretettel köszöntünk Titeket! Kezdjük rögtön egy súlyos témával: veletek is előfordul, hogy felszalad pár kiló? Ha a válasz igen, semmiképp ne essetek pánikba! Pláne, ha az egészséges életmód mellett…

Ha spórolnál a villanyszámlán, ezzel a néhány trükkel sikerülhet

Már eddig is akár több tízezer forintot spórolhattak évente a rezsiszámlán azok, akik igazán energiahatékony hűtőszekrényt és mosógépet használnak, az átlagos fogyasztás felett érvényes új energiaárak fényében pedig ennél is jóval magasabb…