Lassan már hagyománnyá válik, hogy a tél közeledtével a Müpa is ünnepi készülődésbe kezd. Idén november 30-án nyitja meg kapuit a Müpa Kultúr Kültér, ahol az épület mellett felhúzott sátorban a legkülönfélébb programok és előadások várják az egész családot, a legkisebbektől a legnagyobbakig. A Müpa Jégpálya pedig egész nap nyitva áll a korizni vágyók előtt.
A Müpa Sátorban november 30-án indul be az ünnepi programforgatag, és egészen az év végéig váltják majd egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb előadások és koncertek. Mindenki örömére visszatér a tavalyi év legnagyobb sikere, a Recirquel téli újcirkusz-meséje, a Kristály. Újra felolvad a jégbefagyott csodavilág, életre kelt lakói pedig szemkápráztató produkciókkal varázsolják el a kicsiket és a nagyokat egyaránt. A különleges játéktérnek köszönhetően a nézők szinte részeseivé válnak a történetnek, hiszen sokszor egy karnyújtásnyira, vagy éppen a fejük felett suhannak el az artisták. Az előadás december 14. és január 5. között összesen 28 alkalommal lesz látható.
Hétvégente délelőttönként a legkisebbeké lesz a porond, akiket az ünnephez kapcsolódó bábelőadások és gyerekkoncertek várnak. A Mesebolt Bábszínház egy Grimm-klasszikust, Holle anyó történetét kelti életre, a Harlekin Bábszínház zenés maszkjátéka pedig Jézus születését meséli el. A Kaláka Együttes több generáció gyermekkorának volt meghatározó szereplője, így Betlehemes koncertjüket nemcsak a kicsik, de a szüleik is élvezni fogják. A Hahó Együttes adventi ökobuliján a jó hangulat mellett a gyerekek a környezettudatosság alapjait is megismerhetik, míg a Kéknyúl Family matiné rock koncertjén a szülők is kiengedhetik az ünnepi rohanásban felgyülemlett fáradt gőzt. Az esti órákban a Sátor műsora a felnőtteknek kedvez: a hazai folk- és világzenei színtér egyik legnépszerűbb énekese, Bognár Szilvia férjével közösen életre hívott formációjával érkezik, amelynek repertoárjában magyar, cigány, bolgár és görög dalok szólalnak meg szokványosnak egyáltalán nem nevezhető felállásban, illetve hangszerelésben. Decemberi koncertjükön természetesen adventi dalokkal is megörvendeztetik majd hallgatóságukat a karácsony előtti örömteli várakozás jegyében.
A Benkó Dixieland Band az alapító/névadó Benkó Sándor halála után sem hagyott fel a zenéléssel. A közönség és a műfaj szeretete által hajtva Nagy Iván harsonás-énekes vezetésével elindítottak egy régi-új zenekart, akik most karácsonyi dixie-kalandozással térnek vissza a Müpába. Hétköznaponként pedig a Müpa partneriskoláinak szervezett programok színesítik a Sátor kínálatát. Az általános iskolások többek közt Szalóki Ági, a Veronaki zenekar, Malek Andi és az EszeMent Band illetve Mihályi Réka és zenekara koncertjén vehetnek részt.
Természetesen idén is lesz Müpa Jégpálya. A közel 350 négyzetméteres korcsolyapályán egyszerre akár 80 ember is hódolhat az egyik legnépszerűbb téli sportnak, akik pedig megfáradtak a korizásban, azok a hütte hangulatú téli büfében pihenhetnek meg, ahol az évszakhoz illő kínálattal várjuk a látogatókat. Az ingyenes jégpálya az időjárástól függően egészen januárig üzemel majd.
A Müpa Kultúr Kültér programjairól bővebben itt tudsz tájékozódni: https://www.mupa.hu/programok/kultur-kulter