Nehezen bírod lelkileg? Nyugodj meg és hívd a krízisvonalat!

Jó hírünk van azok számára, akikre ez a nehéz időszak dupla lelki terhet ró. Ők azok, akik hajlamosak a mentális betegségekre – a depresszióra, pánikbetegségre, vagy „csak” szoronganak. Most mindenkit arra kérünk, vegyen egy mély lélegzetet és próbáljon megnyugodni.

Egy tapasztalt team, pszichoterapeutákból és pszichiáterekből álló közössége segít mostantól a személyes, a családban, párkapcsolatban kialakult konfliktusok kezelésében. A Doktor24, valamint az ELTE PPK krízis specializációjának szakemberei az egyetem szupervíziója mellett krízisvonalon, illetve online távkonzultáció keretében nyújtanak terápiás segítséget az esetlegesen kialakuló egyéni, illetve családi válságok megelőzéséhez, megoldásához, a szorongások, a tehetetlenség vagy a kilátástalanság okozta belső félelmek oldásához.

„A krízisállapot önmagában nem betegség, de betegséghez vezethet. Ezért érdemes időben segítséget kérni az erőforrásaink mozgósításához”

– hangsúlyozza Kissné Viszket Mónika egyetemi adjunktus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karának oktatója, aki szerint a krízisintervenció olyan speciális segítség, amelynek jellemzője az azonnali beavatkozáson túl a páciens stabilitásának visszaállítása, és mindezek hátterében az önbizalom, önelfogadás növelése.

Teljeskörű online segítségnyújtás

A Doktor24 szakorvosi, szakpszichológusi/pszichiátriai teamje, valamint az ELTE krízis specializációjának szakemberei az együttműködés keretében összetett, testi panaszokat mutató kórképek esetén is komplex segítséget igyekeznek nyújtani a hozzájuk. fordulóknak. „Minden szakemberünk rendelkezik klinikai, kórházi tapasztalattal, ezért a krízishelyzetek nem teljesen ismeretlenek számukra. Szükség esetén pszichiátereinket vagy egyéb szakorvosainkat is be tudjuk vonni az ellátásba, vagy lehetőségünk nyílik konzultálni velük” – mondja Dr. Spányik András a Doktor24 járóbeteg rendelésének orvosigazgatója. A pszichiáterek, gyermekpszichiáterek, klinikai szakpszichológusok, család- és párterapeuták, valamint pszichoterapeuták mellett, 16 további szakorvosi területen dolgozó orvosok (például allergológus, tüdőgyógyász, belgyógyász, kardiológus, neurológus, endokrinológus, gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus) segítenek a páciensek ellátásban online (video) távkonzultáció keretében.

Mivel a koronavírus járványügyi helyzete miatt a nem sürgős vizsgálatok, beavatkozások, illetve műtétek elvégzését rendelet korlátozza, a személyes orvos-beteg találkozások jelenleg online (video) konzultáció keretében jelenthetnek segítséget

a kezelt, illetve tanácsadásra váró pácienseknek.  „Olyan helyzetekben kerülünk krízisbe, mikor kénytelenek vagyunk számunkra kedvezőtlen körülményekkel szembenézni, ezeket sem megoldani, sem elkerülni nem lehet, ezek fenyegető közelsége betölti a gondolatainkat, és úgy érezzük, eddigi megküzdési eszközeink nem alkalmasak vagy nem elegendőek a helyzet kezelésére” – magyarázza Kissné Viszket Mónika egyetemi adjunktus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karának oktatója.

 A krízisvonal az alábbi élethelyzetekben nyújthat segítséget:

  • félelmek leküzdésének megsegítése – amikor a félelmeken nehéz lenne egyedül átlendülni (megélhetés, megbetegedéstől való félelem, mások megfertőzése, szülők iránti aggodalom, betegség tünetei miatti érzett aggodalom, stb.),
  • ha nehézségeket élünk meg az otthoni munkavégzésre átállással kapcsolatban,
  • ha nehezen viseljük a szeparációt a szeretteinktől, vagy ennek bekövetkezésétől tartunk,
  • ha felerősödtek párkapcsolati konfliktusaink,
  • ha gyermekekkel kapcsolatos és a család működését érintő nehézségekhez keressük a megoldásokat,
  • ha aggasztó gondolatok akadályozzák alvásunkat vagy napi tevékenységünket,
  • ha úgy érezzük, hogy egyedül nehéz megküzdeni a magányosság, az elszigeteltség az unalom érzésével, netán reménytelennek érezzük a helyzetet,
  • ha döntésképtelennek érezzük magunkat,
  • ha korábbi rossz élményre, tapasztalatra emlékeztet a kialakult helyzet,
  • feszültségek csökkentésére nem találunk megfelelő utat,
  • vagy ha a stressz kezeléséhez keresünk szakértői útmutatást.

Forrás: Doktor 24 Egészségközpont

 

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.