Kattintható várandósgondozás – Ismered?

Bizonyára neked is ismerős Nóra esete, aki kismamaként úgy érezte, se szeri, se száma annak, hány oldalt, könyvet, hivatalos fórumot kell követnie, tanulmányoznia ahhoz, hogy igazán képben legyen a várandósságával kapcsolatban. Végül saját maga talált rá a megoldásra, mert megunta, hogy…

  • … az étteremben nem tudta, pontosan mit ehet és mit nem, mi az, amivel esetleg veszélyezteti születendő babáját.
  • … a kórházi táska összepakolásával kapcsolatban is szinte halásznia kellett az információkat és főleg kismamaként, amikor tudjuk, hogy igen feledékeny az ember, nagyon nehéz ez.
  • … főként azt nem találta meg sehol rendesen összeszedve, mit is szerezzen be pontosan a babának, mi az igazán fontos, elsődleges …

És akkor a kismamaként tapasztalható tünetekről ne is beszéljünk, mert arról sem tudja az ember, most ez természetes, normális, vagy rohanjon orvoshoz. Aztán szerencsésen megszületett Nóra kisfia, de az anyukát csak nem hagyta nyugodni, hogy ebből a nagy összevisszaságban valahogy rendet tegyen és sokkal több segítséget kapjanak valahogy a kismamák. Hosszas információkutatás és fejlesztés megszületett a PregHello, amely mind Androidra, mint IPhone-ra letölhető már.

Mi is a lényege?

  • Ezzel az alkalmazással mindent megkap a várandós anyuka, amire szüksége van.
  • Megtalálja benne azt, ami a várandósgondozásban fontos és kötelező, melyik vizsgálatot támogatja az állam és melyiket nem.
  • Trimeszterenként tartalmazza az információkat, akár arról is, mit szabad még sportolni, meddig lehet utazni.
  • Tartalmazza azt is, melyik étel fogyasztható és melyik nem, így nagyobb biztonságban érezheti magát a kismama.
  • A tudástárban témakörönként rendszerezve vannak összegyűjtve és cikkekbe foglalva a várandósság során felmerülő kérdésekre a válaszok, olvasmányos formájban a terhesgondozásról, a szülésről, a várandósság ideje alatti étkezésről, gyakori panaszokról vagy éppen a kötelező és választható vizsgálatokról.
  • Szintén itt találhatóak a sokaknak fejfájást okozó hivatalos ügyintézések listája is, mikor, hová kell menni, mit kell intézni.

A PregHello egy applikáció formájában, rendszerezetten, áttekinthetően ad mindent a kismama kezébe, amire csak szüksége van a babavárás során. Az információk hitelesek, nőgyógyász szakértővel is konzultált Nóri a készülés során. Az alkalmazással az is nyomon követhető, hogyan változik a baba hétről-hétre a pocakban, mi történik vele odabent.

Ami pedig hihetetlenül kedves és cuki, a magzat kezének méretét is megtalálja a felhasználó, Igy tudhatja, mekkora éppen a kisbabája kis kezecskéje.

Az applikációnak 5 fő területe van:

1. Kezdőképernyő

Itt találja a kismama az aktuális terheségi hétről az információkat, hány nap van a baba érkezéséig, milyen súlya stb. És ezt egyetlen gombbal a családtagokkal is megoszthatja.

A főképernyőn található még a Baba/Mama gomb is, amelyben elolvasható az hogyan fejlődik a baba és mi történik az anyuka testével, lelkével ilyenkor. (Dr. Hartman Gábor szülész-nőgyógyász véleményezte és hagyta jóvá)

2. Tudástár

Témakörönként rendszerezve olvasható minden, az étkezésektől a terhességgondozásig, labor- vizsgálatokig, hivatalos ügyek intézéséig.

3. Teendők

A teendők menüpontban az anyuka listákat talál a beszerzendő és elintézendő dolgokról. Például: miket kell bepakolni a kórházi táskába, mit kell beszerezni a baba érkezéséig, melyik várandós vizsgálat mikor esedékes.

4. Mit ehetek?

Ez egy igazán praktikus menüpont, ami az étteremben vagy a vásárlásnál rögtön bevethető, mert kiadja, hogy a tatár beefsteak eszébe se jusson az anyukának várandósan.

5. Akciók

A PregHello használói természetesen kedvezményekben is részesülnek majd, ezeket találhatjuk meg itt összegyűjtve.

Androidra ITTtudod letölteni, IPhone készülékre pedig EZEN a linken.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.