Hogyan erősíthetjük magunkat testileg-lelkileg?

A hetekig tartó, minimális mozgástérrel nehezített bezártság testi, lelki és mentális egyensúlyunk elvesztését hozza magával. Sajnos ilyenkor úrrá lehet rajtunk a kabinláz, ami egy időszakos dolog lenne elméletileg, ezért is szokták szezonális depressziónak nevezni. Most azonban a koronavírus miatt, a tél beköszönte helyett tavasszal keserítheti meg az életünket. De hogyan is tudjuk leküzdeni a nem mindennapi helyzetből fakadó levertséget?

Mudra Ágnes, többszörös magyar és német bajnok, világbajnoki ezüstérmes bodyfitness versenyző ad tanácsot ahhoz, milyen módon kapjunk újult erőre, és kanyarodjunk vissza szépen, fokozatosan a hétköznapi életbe, a saját rendszerünkbe.

Mit tegyünk, hogy visszatérjünk önmagunkhoz, frissebbek, energikusabbak legyünk?

Nagyon fontos a napfény és friss levegő ilyenkor tavasszal. Ebben a helyzetben pedig még inkább indokoltabbá válik, és ki kell használnunk a levegőn tartózkodás minden percét! Ez nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is feltölt. Engedélyezve van az egészségügyi séta, használjuk ki! A sport pedig remek feszültséglevezető, keretet is adhat a mindennapoknak, és az alakunkat is megőrizhetjük a mozgással. Alakítsunk ki egy napi rutint, aminek az is része, hogy nem pizsamában flangálunk egész nap, hanem felöltözünk. Alkalmazzunk stresszoldó technikákat, olvassunk sokat, akár önfejlesztő könyveket. Úgy látom, hogy a lakás vagy a kert újragondolását nem is kell mondani, hiszen most a környezetünket kezdtük el takarítani, csinosítgatni. Érezzük jól magunkat a lakásunkban, most van időnk rendet teremteni! Tartsunk sorozatmaratont, játsszunk együtt - társasjátékot, videójátékot, mindegy melyiket, de lényeges, hogy ne vesszünk rajta össze! Ami talán az egyik legkiemelkedőbb tanács pedig, hogy

ragaszkodjunk a saját kis énidőnkhöz, ilyenkor felértékelődik ez! Még ha szeretett családunkkal össze is vagyunk zárva, igenis jár nekünk, hogy saját magunkkal foglalkozzunk! Kerüljünk ki ebből a helyzetből egy magasabb rendű énnel!

Hogyan készítsük fel szervezetünket az életmódváltásra?

Tavasszal fáradékonyabbnak, enerváltabbnak érezhetjük magunkat, ami nagyon sok esetben a legyengült immunrendszerre, a kiürült vitamin-raktárakra utal. Ilyenkor le kell győznünk önmagunkat, meg kell erősíteni szervezetünket, főleg ebben a vírusos időszakban. Kiemelten fontos például a D-vitamin, ami a legújabb kutatások szerint inkább hormon mint vitamin. Vitaminpótlásnál kifejezetten figyelnünk kell arra, hogy nem minden vitamin oldódik vízben, vannak zsírban oldódók, így különösen fontos a minőségi zsírbevitel is.

Mit együnk, igyunk, hogy újult erőre kapjunk?

Mindenképpen minőségi, kiegyensúlyozott táplálkozásra van szükség, hogy optimális mennyiségben vigyünk be vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket. Ezek segítik egymás felszívódását, és így tud megfelelően megerősödni a szervezetünk. Az ilyenkor szokásos közhelyek pedig most is igazak: kerüljük a cukrot, a finomított lisztet, az alkoholt, és mondjunk igent a friss zöldségre, gyümölcsre, csirkére, halra és olajos magvakra.

Hogyan és miért méregtelenítsünk ebben az időszakban?

Az elfogyasztott tartósított élelmiszerek által lerakódott méreganyagok, a mozgáshiányos életmód következtében nehezebben távoznak a szervezetünkből. Így amikor már több kedvünk van sportolni, ajánlatos ezen méreganyagoktól egy tisztítókúra vagy méregtelenítés által megszabadulni. Ilyenkor lúgos folyadékok; vizek, teák, illetve magas rost tartalmú élelmiszerek; zöldségek, gyümölcsök fogyasztása ajánlott. Ellenben kerüljük az előbb felsorolt élelmiszerek cukros, zsíros vagy egyéb adalékanyagos „hígítását” az ízfokozás érdekében. Zsírok helyett inkább növényi olajokat használjunk, úgymint olíva-, tökmag-, vagy kenderolaj.

Ezen élelmiszerek munkáját pedig megkönnyíthetjük, ha elkezdünk sportolni, ami gyorsítja az anyagcserét.

Vagy tovább fokozva a hatást, ha olyan sportot választunk, ami nem szabadtéri, hanem beltéri, nagy izzadással járó sport, ezzel felturbózva a méreganyagok távozását a szervezetből. Természetesen ilyen edzés esetén mindig ügyeljünk a fokozott folyadékpótlásra, illetve arra, hogy az ilyenkor elfogyasztott folyadékmennyiség nem számít bele a 20 testsúlykilogramm/liter szerinti folyadékbeviteli minimumba.

Van még egyéb hatása is a tavasszal elkezdett sportoknak?

Természetesen! A fent említett méregtelenítésen kívül, a szervezetünk sportolásra adott reakcióként erősíti keringésünket, csontjainkat, immunrendszerünket, illetve a levertség leküzdésében is hatékony segítség lehet, hiszen a sportolás hatására endorfin szabadul fel a szervezetben, ami a jó közérzetért felelős.

A tavasszal oly divatos 1-2 hetes, kicsit kíméletlenebb, egyoldalúbb méregtelenítő kúrák segítségével fel tudjuk gyorsítani a folyamatokat? Érdemes használni őket?

Nem. Szervezetünk egy nagyon pontosan megtervezett és felépített gépezet. A drasztikus, sokszor egyoldalú hatásokra természetesen reagál, hiszen hiányállapot lép fel, és a szervezet túlélő módba kapcsol. Így igen, rögtön lesz eredménye, de sosem hosszútávú.

Ha a szervezetünket szépen, lassan vezetjük rá egy újfajta táplálkozás, egy újfajta életmód felé - beleérte ebbe a sportot is! - igaz, hogy lassabb, de sokkal tartósabb eredményt fogunk elérni.

Így önmagunkat sem kell kínozni, és az eredmény is nagy eséllyel lesz tartós.

Van még valamilyen egyéb praktika, amivel fokozhatjuk a méregtelenítést?

Természetesen igen, a fent említett magas izzadással járó edzés - pl.: infralámpás edzések - után vagy akár napindítónak, a zuhanyzást is használhatjuk erre váltogatva a hideg - meleg vizet. A meleg víz hatására kitágulnak a pórusok, amelyek a hideg víz hatására összeszűkülnek, így serkentjük a nyirokrendszer működését, és elősegítjük a salakanyagok távozását. Nem mellesleg az immunrendszerünket is turbósítjuk vele.

Összefoglalva: akár életmódváltásról, akár sportól vagy méregtelenítésről legyen szó, kerüljük a drasztikus dolgokat! Szépen, fokozatosan vezessük be az életünkbe, így ugyan lassan, de sokkal tartósabb eredményt érhetünk el, ami a hosszútávú egészségünket és jó közérzetünket szolgálja!

No Comments Yet

Comments are closed