Erek a lábon – Mikor forduljunk orvoshoz?

Nyáron, a strandszezonban nem kérdés, hogy a testünkkel kapcsolatos elvárások között a szép, sima, egészséges lábak is ott szerepelnek, hiszen a nagy melegben nap mint nap közszemlére tesszük őket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hűvösebb napokon, amikor sokszor több réteg ruha is fedi őket, ne lenne ugyanolyan fontos, hogy gondjukat viseljük. Tévedés tehát azt mondani, hogy néhány feltűnő ér a lábon ilyenkor nem számít – a legjobb, ha idejében felkeressük a szakorvost, aki a diagnózist követően tájékoztat minket a megfelelő kezelési lehetőségekről. A krónikus vénás betegségnek, ismertebb nevén visszérbetegségnek ugyanis több típusa is létezik – ezekről mesélt nekünk szakértőnk, Dr. Tóth Tamás. 

Magyarországon a lakosság mintegy 20-30%-át érinti a visszér betegség, melyek első tünetei gyakran már a fiatal felnőtteknél megmutatkoznak. Mielőtt sorra vennénk a legtipikusabb megjelenési formákat, fontos tisztázni, hogy pontosan mit is értünk visszér alatt. Ereink behálózzák egész testünket, azért, hogy minden egyes sejtünk éltető oxigénhez juthasson. Az oxigénben gazdag vér szállítását a szív irányából a verőerek, azaz artériák végzik, míg a szövetek által „elhasznált”, széndioxiddal teli vért a vénák, azaz a visszerek juttatják vissza a tüdő és a szív felé, hogy újraindulhasson a körforgás. Amikor különböző kiváltó okok hatására visszérbetegség lép fel, akkor a véna nem tudja megfelelően ellátni feladatát, károsodik: kitágul, megvastagszik az érfal, sérülnek a vénabillentyűk.

A szakorvos elmondta, hogy a tudomány egy bonyolult osztályozási rendszert, ún. CEAP klasszifikációt alkalmaz a krónikus vénás elégtelenség osztályozására, de a beteg szempontjából a látható tünetek alapján történő beosztás értelmezhető legkönnyebben.

Eszerint:

0-Nincs látható, illetve tapintható jele a vénás betegségnek

1-Pókháló visszeresség, azaz seprűvénák megjelenése

2-Tágult visszerek

3-Lábdagadás, ödéma

4-Bőrelszíneződés

5-Bőrelváltozások gyógyult lábszárfekéllyel

6-Bőrelváltozások aktív lábszárfekéllyel

„A seprűvénák lényegében csak esztétikai problémát jelentenek, azonban az alapbetegség ott is jelen van. A kitágult vénák sajnos az esztétikai panaszok mellett hajlamosítanak a vérrögképződésre (trombózis) is,

mely nagyfokú fájdalommal, gyulladással járhat és akár a mélyvénába terjedve mélyvénás trombózist, ritka esetben a legsúlyosabb szövődményt jelentő tüdőemboliát okozhat. A krónikus vénás elégtelenség következtében kialakuló lábdagadás, feszülés pedig fekélyek kialakulására hajlamosítanak” – figyelmeztet Dr. Tóth Tamás.

A különböző visszér-típusok akár egyszerre is megjelenhetnek, így mindenképpen fontos, hogy már enyhe tünetek esetén is felismerjük a problémát és felkeressük a szakorvost – ahelyett, hogy saját magunk választanánk (esetleg nem megfelelő) kezelési módszert.

Forrás: Servier

Kép: AdobeStock

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.