Ahogy a múltkor írtam, könnyebb letérni a helyes útról, mint végigmenni rajta. Ezt én is megtapasztaltam már nem egyszer. De nem olyan fából faragtak, hogy feladjam. Éppen ezért kihívtam magam egy versenyre. 2021 január 1. nemcsak az Új Év kezdetét jelentette számomra, hanem a célom eléréséhez vezető első lépcsőfokot is.
Ha Te, kedves olvasó is IR-rel küzdesz, nem kell magyaráznom, mit jelent ez a mindennapokban. Odafigyelést, fegyelmet, pontosságot. Persze, nem dől össze a világ, ha kicsit kileng az ember, de
a kicsi kicsi is kell, hogy maradjon, különben nagyot kockáztatunk.
Na, most nekem a kicsivel gyűlt meg a bajom. A karácsony közeledtével, kezdetét vette a családi sütögetés. Nem tudom, ti, hogy vagytok vele, de én csak magamnak nem állok neki sütni, főzni, inkább úgy igyekszem elkészíteni az ételeket, hogy a mindenkinek jó legyen. A bejglibe például nem tettem cukrot, de fehér lisztből sütöttem, a linzerbe került diabetikus lekvár, de nutella is… És a kísértés nagyobb volt, mint az akaraterőm. Ismerős érzés?
Ez kell neked?!
Már jó ideje nem álltam mérlegre. Nekem is megvan az áhított súlyom, de az utóbbi időben nem sikerült elérnem. Az eredmény azonban sokkolt. Plusz 4,5 kiló. Másnak lehet, hogy ez semmiség, de nekem nagyon kellemetlen ezzel együtt élnem, holott „elvileg” nem látszik rajtam. A lényeg, a lényeg, hogy két ünnep között kezdtem furcsa jeleket tapasztalni magamon. Sokszor puffadtam, az arcbőrömön pattanások jelentek meg, arról nem beszélve, hogy a világ összes arckréme és testápolója sem volt elég, hogy a száraz bőrömet kordában tartsam. A fordulópont év vége felé következett be, mikor egyik este megettem egy kis szelet cukros sütit, és úgy mentem lefeküdni. Hajnalban felébredtem – mondjuk ez nem szokatlan, a kislányom születése óta így van – és elindultam a szokásos éjjeli „körutamra”. A kutyának – Máltai selyemkutya, Simi névre hallgat – kinyitottam a bejárati ajtót, hadd végezze el a dolgát én pedig felmentem a kislányom szobájába megnézni, hogy be van-e takarva.
És akkor, a lépcső tetején megtörtént, ami, így utólag belegondolva megadta a kezdő lökést, hogy figyeljek oda jobban magamra.
Azt éreztem, hogy kimegy az erő a lábaimból, a falak pedig mozogni kezdtek. Ájultam már el éltemben, de ez most valahogy más volt. Még időben letérdeltem, így nem lett nagyobb baj, de az a pár perc mindent megváltoztatott. Élesebben éreztem, mint valaha, hogy nem kockáztathatom az egészségem, mert van valaki, akiért felelős vagyok – természetesen magamnak is -, és akinek szeretnék ott lenni az esküvőjén, játszani az unokáimmal, mindezt egészségesen, teljes értékű életet élve. Olyan volt az egész, mint egy lassított felvétel.
Állj talpra!
Másnap elterveztem, hogy visszatérek a dietetikusom által javasolt étkezéshez. Annyit változtattam csak a dolgon, hogy a 160 grammos napi adagot én 4 étkezés alatt fogyasztom el – 7.00, 11.00, 14.00 és 18.00 órakor. Próbáltam, de nem ment a napi 5-6-szori étkezés. Így viszont stabil a vércukorszintem, nincsenek rosszullétek, kézremegés… A hozzávalókat újra kimértem, hogy képben legyek, de azért nem centizem ki a mai napig sem. Odafigyelek, hogy sok zöldség legyen a tányéromon és a reggelit semmiképp ne lébecoljam el. emellé hetente ötször edzek napi 40-50 percet. Hogy motiváljam magam, lemértem a derék, csípő és a combom körméretét és mérlegeltem egyet. Ezt megteszem minden hónap első napján. Azon kívül viszont tudatosan kerülöm a mérleget, nem akarom magam fölöslegesen idegesíteni. 🙂
Örömmel jelentem, hogy a módszer – eddig – működik. Ami most a legjobban foglalkoztat, hogy minél változatosabban tudjam összeállítani a napi menüt.
A következő részben arról írok, én milyen oldalakat követek, honnan inspirálódom, eddig melyik hozzávaló vált be és melyik nem? Ha észrevételeket, tanácsotok, kérdésetek van, írjatok nekem a Facebookon ITT!
Folytatás 02.15-én. 😉