Eljött a tavaszi megújulás ideje!

Most, hogy sok időt töltünk otthon, több lehetőségünk van megfigyelni, hogy a hosszú, téli időszak alatt mennyit változott a bőrünk. Ha a tükörbe nézünk, azt láthatjuk, hogy az arcunk láthatóan sokat veszített természetes ragyogásából, és a ráncok is feltűnőbbé váltak. A természetes öregedési folyamatok mellett a hideg levegő és a kevesebb vitaminbevitel is megviseli a bőrünket.  Ahogy évről évre a természet megújul, nekünk is szükségünk lenne erre a megújulásra a tavasz beköszöntével – javasolja Dr. Parrák Zita orvos-esztétikai specialista, a New Beauty Anti-aging és Orvos-Esztétikai Központ vezetője.

Ahogy múlnak az évek, bőrünk kollagén-tartalma, valamint a rugalmas rostok száma is fokozatosan csökken. Ennek a folyamatnak köszönhetjük, hogy homlokon, a szem alatt, a nyakon és egyéb területeken kezdenek megjelenni a barázdák. Ma már számos technika létezik arra, hogy fiatalon tartsuk a bőrünket, és megszabaduljunk a zavaró ráncoktól.

Orvosi lézer

 „A frakcionált lézeres beavatkozás során a lézer energiát visz át a szövetekre, ami felmelegíti a felső rétegekben lévő vizet – így a víz és a kezelt terület szövetei egyaránt elpárolognak, és a keletkezett kis sérülések gyógyulásra ösztönzik a környező ép szöveteket. Ennek köszöntően új kollagénrostok képződnek” – ismerteti a szakember.

Az ablatív frakcionális széndioxid lézeres bőrfiatalítás – a nem frakcionális lézeres eljárásokkal szemben – a bőr gyorsabb gyógyulását teszi lehetővé,

mivel a kezelt szövetet körülvevő egészséges, kezeletlen szövet természetes kötésként funkcionál a gyógyulás során.

HIFU kezelés: bőrfeszesítés intenzíven fókuszált ultrahanggal

A HIFU egy viszonylag újfajta kezelési lehetőség, de megjelenése óta a népszerűsége világszerte rohamosan nő. A non-invazív technológiák közül a leghatékonyabb módszer a bőr feszesítésére, a ráncok csökkentésére, a toka, a nyak, és a fenék emelésére, valamint a testi zsírpárnák csökkentésére. „A nagy energiájú ultrahang hatása az epidermis és dermisz rétegen áthatolva – de azok működését nem befolyásolva – az irharétegben érvényesül.

A hő hatására a szövetekben egy azonnali kontrakció történik, ami már a kezelés után látványos eredményt nyújt.

A HIFU ultrahangos kezelési kúra feszesebb, simább felszínű bőrt eredményez; a ráncok mélysége csökken, a tág pórusok összeszűkülnek, a szemöldök vonala megemelkedik” – mondja Dr. Parrák Zita.

Bioszálas kontúrozás

A bioszálas kontúrozás az egyik legújabb, műtét nélküli eljárás, melynek során a bőr rétegébe hajszálvékony szálakat szúrnak. „A szúrások és a szálak helyén regenerációs folyamat indul be, amely stimulálja a kollagén termelődését, felgyorsítja a helyi mikro-keringést, aktiválja a helyreállító folyamatokat. A szálakat a ránctalanítás mellett alkalmazzák még az arc, nyak, kéz, mell, has és a kar felső részének formázásra is” –hangsúlyozza az orvos-esztétikai specialista.

Botox

A Botox továbbra is vezető szerepet tölt be az orvos-esztétikai kezelések között, világszerte ismerik és sikeresen alkalmazzák, hiszen gyors, fájdalommentes és az eredménye is nagyon látványos. „A Botox alkalmas a szemöldökök közötti ráncok, a homlokráncok, és a szarkalábak kezelésére.

A természetben is előforduló Botulinum A toxin a mimikai izmok mozgásának gátlásával fejti ki ránctalanító hatását az arcon.

A kezelés során a ráncok kialakulásában szerepet játszó mimikai izmokba az orvos megfelelő mennyiségű Botox injekciót fecskendez egy nagyon vékony tűvel. A kezelés hatására a kezelt izmok ellazulnak, és a ráncok öt nappal a kezelést követően kisimulnak.”

Hialuronsavas arc-, és ráncfeltöltés

Szintén nagyon népszerű eljárás a ráncok feltöltése hialuronsavat tartalmazó töltőanyagokkal. Ennek segítségével korrigálhatók és eltüntethetők a mélyebb ráncok is.

„A hialuronsav 100%-ig felszívódó, természetes anyag, az emberi bőr alapvető alkotóeleme.

A bőrben vizet köt meg, így biztosítva annak hidratáltságát, tónusát, rugalmasságát és puhaságát. Idővel a mennyisége természetes módon csökken, ezért alakulnak ki a ráncok, vékonyodik el a bőr és válik szárazabbá.”

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.