4 hét = feszesebb arcbőr, még 40 felett is!

Elmúltam 40, ez nem titok. Szerintem azzal sem mondok újat, hogy a gyerekszülés után sokminden megváltozott a testemen. Nálam az egyik ilyen az arcbőröm. A korábbi krémeket, sminkterméket is le kellett cserélnem, mert az új bőröm, „nem szerette” őket. Így érthető, hogy kicsit félve kezdtem neki a FOREO tesztelésének.

Korábban sosem kellett pattanásokkal, vagy bőrhibákkal bajlódnom, mindig sima, ragyogó volt a bőröm, amit tinédzser koromban még nem értékeltem annyira, de így, több évtized távlatában, mit meg nem adnék érte újra… Kislányom születése után a legproblémásabb terület a homlokom középső része volt, ahol elő-előbukkantak mitesszerek, pattanások. Természetesen nem tudtam megállni, hogy ne piszkáljam őket, aminek meg is lett az eredménye. Azóta az egyik legjobb barátom az arcradírom. 🙂 4 hete viszont kaptam egy lehetőséget, hogy kipróbáljak egy új beauty készüléket. Az Instagramon már több influencernél láttam, a drogériában is elmentem mellette többször, de személyes tapasztalatom nem volt vele. Véletlenek márpedig nincsenek, és mivel – pont ráértem 🙂 -, gondoltam kipróbálom a FOREO LUNA 3 készülékét.

Ez a kis kütyü – ha még nem hallottál róla -, egy svéd szépség- és wellness márkának a legújabb családtagja. A LUNA 3 a világ első arctisztító keféje, melynek működését teljes mértékben a FOREO applikációja szabályozza; az ultra puha és higiénikus tisztítás ebben a készülékben célzott feszesítő masszázs funkcióval is kiegészül, mindezt mobil alkalmazásról vezérelve. Magyarul, letöltöd az applikációt, telefon az egyik kézben, LUNA a másikban, kiválasztod, hogy az arcod mely részét szeretnéd masszírozni, és rányomsz a startra.
A reggeli arctisztítás után, felvittem a FOREO Serum Serum Serum névre hallgató, mikro-kapszulás fiatalságmegőrző szérumot, merthogy ilyen is van, és szépen belemasszíroztam a bőrömbe. A hármas hatású szérum a szkvalén antioxidáns erejével és a hialuronsav hidratáló hatásával feszesíti, megújítja és feltölti az arcbőrt.

Észrevétel!

Érdekes módon, a szérumtól nem pattogzott ki a bőröm, meglepően jól reagált rá.

Az applikáció használata egyszerű. 16 intenzitás közül választhatunk, és USB töltéssel működik. Ez még nekem is megy. A továbbfejlesztett LUNA 3 abban különbözik elődjétől, hogy a hátoldalát szilikon érintőbarázdákkal látták el, amelyek könnyedén, húzódás vagy feszülés nélkül siklanak a bőrön. A masszázsfunkciók használatával a bőr megőrizheti természetes rugalmasságát. A T-Sonic alacsony frekvenciájú pulzálás segít a folyadéktöbblet csökkentésében, ezáltal enyhíti az arc puffadását és az öregedés látható jeleit.

 Amít ígér:

  • Az arcbőrön lévő szennyeződések, faggyú és elhalt hámsejtek akár 99,5%-át eltávolítja.
  • 30%-kal nagyobb tisztítófelület → alaposabb tisztítást biztosít30%-kal hosszabb érintkező pontok → még mélyebben tisztítják a pórusokat.
  • 25%-kal finomabb sörték → nem húzzák a bőrt, és megőrzik rugalmasságát.
  • Segít csökkenteni a ráncok megjelenését, és támogatja az arcbőr szilárdságát.
  • Egységessé teszi az arcbőr színtónusát, és megőrzi annak fiatalos megjelenését.
  • Az arc konkrét területeire irányuló masszírozó kezeléseket nyújt.
  • Arcbőrtípus szerinti 3 verzió közül választhatunk – normál, érzékeny és kombinált bőrre.

Amit tapasztaltam:

  • Az arcom kényes területein, még „azokon a napokon” is szinte nullára csökkent a pattanások száma.
  • A szám körüli nevetőráncok látványosan halványultak.
  • A szemem alatti karikás terület feszesebb lett, amit szabad szemmel ugyan nem vettem észre, csak azután, miután felvittem a korrektorom. A végeredmény egy sokkal kipihentebb tekintet lett.