Kávé mellé

Szerencsére még tart a kellemes őszi idő, esőre is csak elvétve lehet ma számítani. Mára pedig nem egy, hanem egyből 3 illat újdonságot hoztunk nektek, amelyek mindegyike felvidít. Nézzétek csak!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint az ország északkeleti felén napos, míg a nyugati, délnyugati felén felhős időre van kilátás, a Dunántúlon elszórtan kisebb esővel. A légmozgás legfeljebb néhol, északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg. 13 és 19 fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet.

🆘 Ma már frontmentes, de eseménytelen időre készülhetünk. A hideg, helyenként nyirkos reggelen felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok. Az ezt követő gyors délelőtti melegedés pedig keringési problémákat, rosszullétet, vérnyomás-ingadozást okozhat, csökenhet a teljesítő-képesség. Ha tehetjük, mozduljunk ki a szabadba egy nagyobb séta erejéig! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Névnap: Salamon

Híres születésnapos

Kevin Kline ma ünnepli 77. születésnapját.

St. Louisban Missouri államban született 1947-ben. Először zongoristának tanult az Indianai Egyetem zenei tagozatán, majd a Juliard Színakadémia növendéke, és John Houseman The Acting Companyjának egyik alapító tagja volt. A társulattal négy éven át turnézott az Egyesült Államokban, és számos Csehov-, Shakespeare-, Gorkij- és Moliére-darabban alakított főszerepet. 1974-ben debütált a Broadway-n, szintén a társulattal, Csehov Három nővérében.

Színpadi munkásságáért számtalan díjat és elismerést kapott: első Hamletjéért Obie Awardot, második Hamlet-előadásáért, melynek főszereplője és egyben rendezője is volt, Shakespeare Award for Classical Theatre-t és öt Drama Desk-nevezést. Ismertebb filmjei: Sophie választásaChaplinDaveFrancia csókFészkes fenevadakJégviharWild Wild West – Vadiúj vadnyugatAz élet házaNarancsvidékA rózsaszín párducCsak szexre kelleszLast Vegas. Az 1988-as A hal neve: Wandáért Oscar-díjat kapott legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.

Ára: 5.999 Ft

A hét illata: Adidas – Vibes kollekció

Érezd a Vibe-ot és érezd magad komfortosan az új Adidas illatokkal! 

A Vibes Get Comfy Eau de Parfum bizonyítottan pozitív érzést kelt. A vanília és a mandarin nyugtató és melegítő jegyeivel tökéletes, ha kényelmesen szeretnél lazítani és pihenni.

A Vibes Happy Feels Eau de Parfum a grapefruit és a jázmin szikrázó jegyeivel biztosítja, hogy érezd a pillanat örömét, mint a boldog nyári napokon.

A Vibes Spark Up Eau de Parfum az édes narancs és a feketebors felemelő és vibráló jegyeivel magabiztosságot adnak, hogy a legjobb önmagad lehess.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.