Oscar-díjra nevezett alkotók az idei Szlovén Filmnapokon

Szlovénia idei Oscar-díjra nevezett filmjének, a Megváltás kezdőknek című produkciónak két alkotójával, Sonja Prosenc rendezővel és Mitja Licennel is találkozhat a közönség október 17-e és 19-e között a 8. Szlovén Filmnapokon a budapesti Toldi moziban – közölték a szervezők az MTI-vel.

A háromnapos rendezvénysorozat csütörtök este a Megváltás kezdőknek című alkotás vetítésével indul. Szlovénia idei Oscar-díjra nevezett filmjét Sonja Prosenc rendező is elkíséri Budapestre. Az alkotót a Cineuropa európai filmes szakportál 2016-ban a nyolc legígéretesebb európai női filmrendező közé sorolta.

A rendezőnőnek ez már a harmadik Oscarra nevezett alkotása. Első nagyjátékfilmje, A fa (2014) és második nagyjátékfilmje, az Egy szerelem története (2018) is Szlovénia Oscar-nevezettje volt – emlékeztettek a közleményben.

„Még gyerek voltam, amikor egy út során leégett az autónk. A mellettünk elhajtó járművek emlékéből született meg a film” – idézi a közlemény Sonja Prosenc rendezőnő szavait. „Kik ezek az emberek, akik úgy döntenek, hogy nem állnak meg? A film róluk szól, de nemcsak a tetteiket kérdőjelezi meg, hanem a döntéseik mögött meghúzódó okokat is vizsgálja” – tette hozzá.

A magyar közönség a nyolcadik Szlovén Filmnapokon a film operatőrével, Mitja Licennel is találkozhat majd.

A szervezők emlékeztettek rá, hogy a filmnapok keretében látható lesz a három Vesna-díjat (Szlovénia legjelentősebb filmes elismerése) nyert, társadalmi drámával kevert, megtörtént eseten alapuló, Janez Burger által rendezett thriller, a Megfigyelés. Továbbá levetítik a Szarajevói Filmfesztiválon debütált, majd a legjobb dokumentumfilmért járó Vesna-díjjal elismert A test című produkciót is, Petra Seliskar filmjét.

A rendezvény a Szlovén Filmközpont, a Budapest Film Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetségének együttműködésével valósul meg.

További információ a Toldi mozi honlapján található.

Forrás: MTI
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.