KÉK Klub – 19. századi magyar utazók Amerikában – Dr. Gyarmati János előadása

Ha kedd, akkor kulturális csemegék ínyenceknek! Már többször is írtunk arról, hogy milyen fontos számunkra a kultúra és a tartalmas programok. Sokat foglalkozunk kulturális eseményekkel, járunk színházba, múzeumokba, koncertekre, előadásokra, és aktív tagjai vagyunk a KÉK kulturális élményklubnak. Ma innen hoztunk egy izgalmas programot.

Távoli vidékekre tartó 19. századi magyar utazók talán legfontosabb célpontja az amerikai kontinens volt, azon belül is az Egyesült Államok. Ennek legalább három oka volt. Sokak számára ez jelentette az ígéret földjét, mások a szabadpiaci verseny által meghatározott gazdaság lehetőségeit kívánták tanulmányozni. De voltak olyanok is, akiket az Európa keleti felén kevésbé ismert demokratikus politikai viszonyokat szerették volna Magyarországra átplántálni. Az utazók közül többen, például Bölöni Farkas Sándor, Mokcsai Haraszthy Ágoston vagy éppen Nendtvitch Károly nyomtatásban is megosztották tapasztalataikat a hazai közvéleménnyel. Külön csoportot képeztek az 1848-1849-es szabadságharc után érkezők, akik ugyancsak előszeretettel tanulmányozták az európaitól eltérő gazdasági, politikai viszonyokat, az őslakók életét, de utazásuk elsődleges motivációja a bécsi retorziók előli menekülés volt. Így érkezett Amerikába Rosti Pál, vagy éppen a Kossuth Ferenc kíséretéhez tartozó Pulszky házaspár és László Károly. Mind közül a legnagyobb hatású talán Xántus János volt, aki nem csak hosszabb-rövidebb munkákban tájékoztatta a hazai közvéleményt, hanem jelentősen hozzájárult az észak-amerikai természettudományok fejlődéséhez is.

Az előadó

Dr. Gyarmati János, régész, néprajzkutató, főmuzeológus, a néprajztudomány kandidátusa, a Néprajzi Múzeum amerikai régészeti gyűjteményének főmuzeológusa. Régészként több mexikói, perui és bolíviai kutatóprogram résztvevője, illetve vezetője. Egy elveszettnek hitt inka várost, Paria romjait ő találta meg. Számos tudományos és ismeretterjesztő könyv szerzője. Rendezőként, kurátorként nemcsak a Néprajzi Múzeum nagy kiállításai fűződnek a nevéhez, hanem például a Szépművészeti Múzeum 2007-es nagysikerű kiállítása, „… és akkor megérkeztek az inkák. Kincsek a spanyol hódítás előtti Peruból” címmel.

Dátum: 2024. szeptember 11. 20:00

Helyszín: online, Zoomon

Ha még nem vagytok KÉK Klub tagok,  ITT olvashattok utána. Mindenképpen javasoljuk, hogy tapasztaljátok meg ezt az élményt, ami távoli kultúrák, érdekes helyszínek, izgalmas életek és személyiségek megismerését adja! A havi előfizetésért 3 választható programhoz kaptok hozzáférést, élő előadásokra és/vagy előadásfelvételekre.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.