Párosan szép – Legendás akcióhős párok

Mi történik akkor, amikor két ellentétes személyiség egymás mellé kerül, hogy harcoljanak a bűnözők ellen? Akkor bizony nem egyszer egymással is meggyűlik a bajuk. Ha mindezt kiegészítik szellemes párbeszédek és sok-sok akciójelenet, akkor szuper akciófilmek születhetnek.

Persze a happy end sem maradhat el, sőt, néhány páros annyira a nézők szívéhez nőtt, hogy az alkotók több filmet is készítettek velük. Ilyen Martin Lawrence és Will Smith párosa is. Az immár otthoni képernyőkön is látható Bad Boys: Mindent vagy többet apropóján a SONY Pictures összegyűjtött párat a mozik ikonikus akciópárjai közül. 

Csipetnyi humor és látványos akciójelenetek – felhőtlen kikapcsolódást kapunk azoktól a filmektől, sorozatoktól, amik nemcsak bűnügyek felgöngyölítéséről szólnak, hanem nyomozók vagy épp bérgyilkosok furcsa párosainak életébe is bepillanthatunk általuk. Maradhatnak pusztán a szórakoztató kategóriában, de akár még személyiségfejlesztő hatásuk is lehet. A SONY Pictures gyűjtésében mindenre találhatunk példát.

Nick Nolte és Eddie Murphy (48 óra)

Egy mogorva, középkorú nyomozó (Nick Nolte) kivisz egy fiatal, ravasz bankrablót (Eddie Murphy) a börtönből, hogy segítsen neki elkapni a meggyilkolt társa gyilkosait. Ezzel a felállással, amely zökkenőmentesen ötvözi a humort az akcióval, az 1982-es „48 óra” megalkotta a „buddy cop” formula alapját: két ellentétes személyiség összefog, hogy bűnözőket fogjanak el, és gyakran egymással is megküzdjenek, mindeközben az általuk alakított színészeknek bőven van lehetőségük bemutatni a kettőjük közti kémiát és a gyilkos humort is.

Mel Gibson és Danny Glover (Halálos fegyver)

Mindössze öt évvel a 48 óra után, 1987-ben egy újabb, egymástól merőben eltérő stílusú rendőrpáros lépett színre, hogy megoldjon egy bűnügyet. Az érzelmi instabilitásával küzdő Martin Riggs (Mel Gibson) – aki felesége halála után vakmerő módon veti bele magát a munkába – mellé a rendőrfőnök az ésszerű, higgadt Roger Murtaugh-t (Danny Glover) rendeli, hogy közösen nyomozzanak egy prostitúciós hálózat felszámolásának ügyében. A két rendőr egymástól nagyon eltérő munkamódszere számos szórakoztató percet szerez a nézőknek, és természetesen azt a klasszikus felismerést is, hogy talán mindkettőjüknek szüksége van arra, amit a másik nyújthat. Meglepő módon a Halálos fegyvernek sok mondanivalója van a mentális egészségről és a traumák feldolgozásának különféle módjairól is (különösen egy olyan hiperférfias környezetben, mint a rendőrség). A film olyan sikeres lett, hogy az első után még 4 Halálos fegyver filmben láthattuk együtt a Mel Gibson – Danny Glover párost.

John Travolta és Samuel L. Jackson (Ponyvaregény)

Lehetetlen akciófilmekről beszélni anélkül, hogy megemlítenénk Quentin Tarantino munkásságát, aki számos emlékezetes akciópárost hozott létre (mint Foxx és Waltz vagy DiCaprio és Pitt, hogy csak néhányat említsünk). Talán a leghíresebb párosítása a bérgyilkosok duója az 1994-ben bemutatott Ponyvaregényből, akiket John Travolta és Samuel L. Jackson alakítanak ikonikus öltönyeikben. Mint a legtöbb Tarantino-film esetében, ez a film is bővelkedik vérben és humorban. 

Martin Lawrence és Will Smith (Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk?)

A „buddy cop” filmek nagy hagyományának következő példájaként az eredeti Bad Boys-t említhetjük 1995-ből, amely nemcsak egy akciódús kaland, amely a maffiáról, egy hajórakomány heroinról és több gyilkosságról szól, hanem egyben vicces is. Sok komikus szituáció abból fakad, hogy a két főszereplőnek egymás szerepét kell eljátszania, hogy megtévesszen egy kulcsfontosságú tanút. Így Martin Lawrence Marcusának egyedülálló férfiként kell viselkednie, míg Will Smith Mike-jának házas családapaként. Emellett ez Michael Bay első filmje, így garantáltan tele van robbanásokkal. 

A nézők imádták a rosszfiúkat, 2024-ben már a negyedik rész készült el a sorozatból. Kedvenc zsarupárosunk legújabb filmjének Miami adja a hátteret; mindezt már otthonunk kényelmében is átélhetjük. A Bad Boys – Mindent vagy többet augusztus 6-tól megvásárolható az Apple, a Google, a Rakuten TV, a Sweet TV felületein, augusztus 26-től pedig már a Magyar Telekom Filmpremier és a Vodafone Filmtár felületein is nézhető. 

Tommy Lee Jones és Will Smith (Men in Black – Sötét zsaruk)

Smith minden filmjében mesterien hozza a tökéletes párbeszédeket és az intenzív kaszkadőrmutatványokat, legyen szó a vadnyugatról (Wild Wild West) vagy a világűrről. A Sötét zsaruk franchise első részében, 1997-ben a fiatal és energikus Smith csatlakozik az idős, morcos Tommy Lee Joneshoz, hogy megvédjék a világot a gonosz idegenektől (és töröljék az emlékeket azokból, akik látták őket). A vizuális effektek és a sci-fi környezet új szintre emelte a „buddy cop” motívumot, túllépve a hagyományos rendőrthrilleren vagy westernen, és utat nyitott a jövőbeli földönkívüli/szuperhős párosítások számára.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.