Állítólag egyre nő a Mission: Impossible 8 költségvetése

A cannes-i filmfesztiválon kezdett el terjedni a szóbeszéd, amit azonnal felkapott az internet népe. Mint a World of Reels írja, a meg nem erősített hírek szerint a Mission: Impossible 8 költségvetése már jóval háromszáz millió dollár fölött jár, és mivel egész nyáron forgatnak, sőt a munka őszre is eltolódhat, a végösszeg akár 400 millió közelében lehet majd.

A Mission: Impossible 8 készítését a kezdetektől balszerencse kíséri. Tavaly nyáron le kellett állni a hollywoodi sztrájkok miatt, csak idén márciusban kezdhettek újra forgatni. Májusban újabb akadály keletkezett: tönkrement az a daruszerkezet, amellyel a filmhez használt 23 millió dolláros tengeralattjárót mozgatták, s emiatt ismét csúszott a produkció és nőttek a költségek.

Christopher McQuarrie rendező korábban azt mondta, hogy a film legbonyolultabb jelenete még előttük van, ez is lehet az oka, hogy a stúdió eltolta a bemutató dátumát idén nyár helyett jövő tavaszra. A cím is változott: a korábbi Mission: Impossible: Leszámolás – Második rész helyett a produkció egyelőre Mission: Impossible 8 munkacímen fut.

Mission: Impossible 8 – hazai premier: 2025. május 22.

Forrás: UIP
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.