Sikersztori – Csehné Auvalszky Kata gyógypedagógus, lovas- és kutyásterapeuta, kutyakiképző

Rendhagyó módon, az Állatok világnapján mutatjuk be legújabb szakértő szerzőnket, nem véletlenül. Fontos ez a nap, hiszen kutyatulajdonosokként folyamatosan megtapasztaljuk, milyen csodálatos és egyben felelősségteljes, mennyi munkával, de milyen sok örömmel is jár, ha van négylábú családtagunk. Csehné Auvalszky Kata ennél sokkal mélyebb, összetettebb ismeretekkel rendelkezik az állatokról, az állatokkal való közös munkáról, gyógyítő erejükről, segítő szerepükről. Lovas- és kutyásterapeutaként, terápiás kutya felvezetőként, kutyakiképzőként rendkívül komoly és szerteágazó tudása van: lovon dolgozik autizmus spektrumzavaros gyerekekkel, fejleszt, mozgat, majd idősek otthonába, iskolákba viszi el a kutyás terápiát, de még arra is jut energiája, hogy aktív kutyás közösséget építsen és tartson egybe. Annak idején kiskutyámmal azért kerestük fel, hogy felmérje, mit és hogy kell majd tennem, hogy jó családi kutya legyen. De ennél sokkal-sokkal többet kaptunk, kapunk a mai napig. 

Ha megkérdezik, mivel foglalkozol, hogyan szoktál válaszolni?

Gyógypedagógus, gyógypedagógus-lovasterapeuta, habilitációs kutyakiképző, terápiás kutya felvezető, háromgyermekes édesanya, feleség. Mindegyikkel foglalkozom, a mindennapi életem egy szelete. Imádom az életemet, a munkámat és ha választanom kéne, hogy ki és mi is vagyok valójában, nem tudnék csak egyet mondani.

Mesélj kicsit a kezdetekről, minden saját út mögött egy különleges történet rejtőzik. Hogy alakult az életutad?

1991. május 1-jén feltettek egy lóra, nem voltam 1,5 éves sem. Azt hiszem, ott kezdődött minden. Az állatok szeretete folyamatosan prioritást élvezett mindennel szemben. Csodálva, irigykedve néztem azokat, akiknek valamilyen állatuk van, vagy állatokkal foglalkozhatnak. Korán kiderült, hogy a problémásnak mondott állatok engem nem bántanak, a láncos, harapós kutya sem olyan harapós, mint ahogy azt mondják. Az is hamar kialakult, hogy a lovas szakmában szerettem volna tovább tanulni, de igazából csak a későbbiekben tudtam ezt megvalósítani, és specializálódni az állatasszisztált terápiák felé. Azóta viszont ez tölti ki az életemet, a gyermekeim már ebben nőnek fel. Nekik az, amiről én csak álmodni mertem, természetes. A döntés pedig az ő kezükben lesz, hogy szeretnék-e ezt folytatni vagy sem.

Mikor döntöttél úgy, hogy a saját lábadra állsz, kialakítod a saját, komplex módszered?

Nem tudatosan történt. Fiatal koromtól kezdve a kemény munkában hiszek. Abban, hogy ha valamit el akarok érni, akkor azért tenni kell. Nehezen tűröm a monoton munkát, nem tudok egy munkahelyre reggel bemenni, délután hazajönni, majd ezt végtelenítve ismételni. Vágyom a változatosságra, ezért mindig törekszem újabb és újabb kihívásokat magam elé állítani. Így jutottam el oda, hogy mind a kutyás, mind a lovasterápia területén dolgozom. Délelőtt lovasterápia, délután kutyás terápia, közte megspékelve egy kis kutyakiképzéssel. Ettől leszek egész. Arra nagyon büszke vagyok, hogy én voltam az országban az első, aki mindkét szakterületen vizsgát tett. Azóta már több lovasterapeuta kollégám is vizsgázott terápiás kutyával dolgozik.

Gondoltad volna, hogy ilyen népszerű lesz?

Állatokkal dolgozni mindig „menő”. Úgy tenném fel a kérdést, hogy gondoltam volna-e, hogy ennyire hatékony lesz? Arra azt válaszolnám, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy napról napra ennyi csodát teszünk. Elképesztő hatásfokkal dolgozunk, még ha itt egy-egy kimondott szó, egy helyes mozgásforma, vagy egy mosoly számít is csodának. Nekünk – itt értem ezalatt a szülőt, a szakembereket és magát a gyermekeket is – ezek óriási lépések. 

Mire vagy a legbüszkébbek az elmúlt évekből?

A három gyermekemre.

Van-e bármilyen kitűzött célod, amit még szeretnél elérni a szakmában, magánéletben?

Szakmai célok mindig vannak, amiket szeretnék elérni. Ezeket nagy valószínűséggel meg is valósítom. A férjem mindent félredobva támogat és a kezem alá dolgozik, hogy nekem már csak a szakmai részre kelljen koncentrálni. Ami viszont nem rajtam múlik, de kitűzött távlati cél a három, 5 év alatti gyerkőccel: aludni egyhuzamban nyolc órát.

Hogy látod magad 5-10 év múlva?

Hasonlóképpen, mint most. Úgy érzem a helyemen vagyok. Szeretnék többet lovagolni saját örömömre, olyan dolgokat tanulni a kutyáimmal, amik nem feltétlenül kapcsolódnak a munkánkhoz, de nekünk jól esnek.