Fiatal korában nem kímélte a testét Keleti Andrea, amelynek most, ötven fölött már érzi a következményeit. A táncművész a Panna, csajok, satöbbi című podcastben mesélt erről Balázsy Pannának. A műsorfolyam főként az 50 év körüli hölgyeknek szól, az őket érintő témákról beszélget Panna hétről-hétre meghívott vendégeivel. A legutóbbi adásban Dús András pszichológus azt is elmondta, nem ritka jelenség az, hogy a testünk a felnőttkor közepén bizony benyújtja a számlát.
Keleti Andreának nemrégiben még a spárga sem jelentett gondot, mostanra azonban már máshogy működik a teste, mint 50 éves kora előtt.
„Éppen nemrég szembesültem vele, hogy eléggé nehezen vettem fel a zoknimat reggel, és mondtam a férjemnek, hogy pár évvel ezelőtt még kint volt a spárgám is. Körülbelül olyan nyolc évvel ezelőtt még azzal parádéztam a haladó tánctanítványaimnak az óráján, hogy mikor spárga lazítás volt, nekik nem annyira ment, meg nyögtek sírtak, én meg sutty: spárga. De már most nem, már nagyon messze van a lábam reggel, ha oda hajolok, a derekam már nem a régi. Ezzel sajnos most már szembesül az ember. Azt hiszem, ez az ötven az egyik vízválasztó lehet, amikor az ember már nem tud fejlődni, hanem észlel jeleket. Kijön az élet, ahogy élt, és én bizony nem kíméltem magam soha. Csináltam néhány olyan durva dolgot szegény testemmel, amit épeszű ember nem csinál. Kezdve a ritmikus sportgimnasztikával, bár azt még nem önszántamból csináltam. Azok a fajta lazítások, azok a fogyókúrák, amik ott kötelezőek voltak, az gyakorlatilag emberkínzás, de azokon azért átestem. Táncosként pedig éreztem ennek a következményeit” – kezdte Andrea, aki fiatal korában nagyon felelőtlenül viselkedett az egyik sérülése kapcsán.
„Őrültségeket csináltam, igen, táncos koromban, olyan 17-18 évesen. Az egyik az az volt, mikor egy egész egyszerű balesetem történt a táncon. Nyilván nem volt jó állapotban a térdem, hirtelen leguggoltam, és soha többé nem tudtam felállni, mert nem bírtam kinyújtani a térdemet. Összeakadt a térdízületem abban a pozícióban, ahogy voltam. Akkor elmentünk egy orvoshoz, ő a megfelelő technikákkal kinyújtotta, majd kaptam egy gipszet combtól bokáig, és abban jártam egy hónapig. A nagyon hosszú rehabilitációs folyamat után úgy tűnt, hogy rendben vagyok, és újra elkezdtem táncolni, és újra megtörtént az, ami előtte. Akkor én azt mondtam, hogy nekem van egy olyan versenyem, amit elhalasztani nem lehet. Emlékeztem, hogy csinálta az orvos, én is ki tudom egyenesíteni. Elmentem edzésre és versenyre. Másnap a térdem körülbelül akkora méretet öltött, mint a fejem. Az öltözőből, az emeletről nem tudtam lemenni a táncparkettre, a párom az ölében vitt le, de ott úgy táncoltam, mintha mi sem történt volna – bár nem én nyertem meg, pedig azért mentem, de csak második lettem. Ezzel örökre tönkretettem a bal térdemet” – vallotta be Keleti Andrea, akinek ezután komoly műtétre volt szüksége, olyannyira, hogy az orvos azt mondta, lehet, hogy soha nem tud majd táncolni.
Dús András pszichológus szerint nem egyedi, amit Andrea jelenleg megél.
„A pszichológusok és az orvosok mindig mondják, hogy milyen fontos a megelőzés, hogy figyeljünk oda arra, hogy majd később milyen egészségi állapotunk lesz. A felnőttkornak a második fele – hogyha a pszichológiai felnőttkort nézzük, – akkor az pont azzal esik össze, amikor azok az életmódbeli viselkedések, amiket egész életünkben folytattunk, azok nagyjából benyújtják a számlát. Lehetnek ezek akár egészségi dolgok, akár függőségek, alkohol, különböző drogok, de az is, hogy milyen sérüléseink voltak, mennyire figyeltünk arra, hogy mozogjunk folyamatosan” – mondta a szakértő.
