Ilyen volt a VIII. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége!

A helyenként barátságtalan időjárás sem akadályozta meg az agráriumban dolgozókat, hogy egy tartalmas napot töltsenek el Tatán, az Olimpiai Központban. A VIII. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégén ezúttal is több száz sportolni vágyó húzott sportcipőt.

Most egy sportággal többet lehetett űzni Tatán, ezúttal először az agrársportnap történetében SUP-ra is lehetett állni. Ezenkívül asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, parkröplabdában, sárkányhajóban, streetballban és teniszben mérhették össze tudásukat az indulók.

Ez a rendezvény amellett, hogy sportolási lehetőséget nyújtott, közösségépítő is volt. Michl József, Tata város polgármestere, aki egyben az egyik védnöke is volt, a sportnapnak elmondta, a város örömmel fogadta az agráriumban dolgozókat. „Jó látni ezt a sikertörténetet, immár nyolcadik alkalommal a sporton és a kikapcsolódáson volt a hangsúly, és az agrárszektor ismét a sportpályákon bizonyította: szeret mozogni. Gratulálok dr. Bándy Pál főszervezőnek, aki megvalósította az ötletét, és egy szép hagyományt teremtett” – mondta Michl József.

A rendezvénynek idén is két fővédnöke volt. Elvállalta a felkérést dr. Nagy István agrárminiszter, valamint ugyancsak fővédnök volt dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

Bővebb infók a rendezvényről ITT.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.