Azt gondolom, hogy sokakhoz eljutott már a hír, hogy mi történt a 2022-es Oscar gálán Will Smith és Chris Rock között. Akihez esetleg még nem, azoknak először is röviden összefoglalnám a dolgot.
Chris Rock a gálán adott át éppen egyik kategóriában Oscar díjat, amikor is stand-up komikusként a beszéde közben abból csinált poént, hogy Jada Pinkett Smith (Will Smith felesége) betegsége, az alopecia miatt kopaszon jelent meg. Ezen Mr. Smith először nevetett, majd látva felesége arcát, akinek rosszul esett a poén, felállt, felment a színpadra, lekevert egy pofont Chris Rocknak, majd visszament a helyére és még onnan felkiabált neki, hogy ne merje még egyszer a felesége nevét a szájára venni. A levegő is megfagyott a díjkiosztón, a közönség sokkot kapott, Chris Rock sem tudott hirtelen mit kezdeni a dologgal. Nagy vonalakban ez történt.
Ahogy olvasgattam az erről szóló híreket és nézegettem a videókat, szembejöttek velem a kommentelők véleményei is. Nagyon sokan írták, hogy Will Smith milyen helyesen tette, amit tett. Hogy ilyen egy igazi férfi, aki megvédi a családját. Chris Rock pedig megérdemelte, amit kapott az arcára (szó szerint…), sőt még többet is megérdemelt volna. Na most én azt leszögezném, hogy valaki másnak a betegségével viccelődni meglehetősen elítélendő dolog. Ehhez nem is férhet kétség. De ami engem ebben az egészben meglepett, az két konkrét dolog:
1. Hogy valaki azt gondolja, hogy egy konfliktus rendezésére a legjobb mód a fizikai erőszak
2. Hogy sok embernek erre a reakciója az, hogy ilyen egy igazi férfi és jól tette, amit tett.
Ez a történés és a rá érkező kommentek engem most írásra inspiráltak. Nem Will Smith-ről, a feleségéről, vagy Chris Rock-ról szeretnék azonban írni. Úgyhogy ezt a sztorit most el is engedem ezzel a lendülettel.
Amiről írni akarok, az egy ennél sokkal általánosabban, szélesebb körben létező és jelen lévő dolog. Mégpedig az, hogy milyennek gondolják sokan az „igazi férfit”. Milyen viselkedést, reakciót várnak el tőle, mit tartanak helyesnek, vagy helytelennek a részéről. Vajon attól lesz valaki valódi férfi, ha agresszívan viselkedik és bármilyen értelemben rátámad másokra? Ezt a témát szeretném egy kicsit körbejárni most.
Miért viselkednek agresszívan a férfiak?
És akkor most a saját kérdésemet kapásból szeretném megvétózni. Nem minden férfi viselkedik agresszívan. Legkevésbé sem. Van olyan férfi, aki nem mer vagy nem tud agresszív lenni. És van, aki úgy dönt, hogy nem akar élni az agresszió módszerével. Ja, és amúgy nők is tudnak agresszívan és támadóan viselkedni, csak az „egyenlőség” kedvéért említem ezt most meg. No, de vissza a férfiakhoz.
Most valamiért őskori példa jutott eszembe. Amikor ott volt ősemberünk, Samu, akinek ha kellett valami, akkor bunkós bottal fejbe verte ellenfelét és elvette amit akart.
Vagy ha védekezni akart, akkor is így járt el. Samu így viselkedett, így „kommunikált”. Samunak nem volt meg egy olyan kommunikációs eszköztára, amivel diplomáciai módszerekkel meg tudta volna győzni a másik ősembert, amivel érvelni tudott volna. Samu sajnos nem tudta elmagyarázni, hogy mire és miért van szüksége. Neki csak egyetlen eszköz volt a kezében: a szó szoros értelmében a bunkósbotja, átvitt értelemben pedig az agresszív viselkedés. Így hát ezekkel élt, amikor érdekérvényesítésre került a sor. Aztán hol a Samu ütött, hol a Samut ütötték. Hiszen abban a korban minden ősember ezekkel a paraméterekkel rendelkezett. Ez volt a szokásrendszer, jobbhíján.
Samu óta sok-sok év telt el. Az emberek és a világ fejlődött – majd néhány időszakban mindkettő inkább visszafelé fejlődött sajnos. De összességében elmondhatjuk, hogy ma már egy teljesen más világban élünk, mint Samu idején. Ami akkor jól bevált módszer volt és minden résztvevőnél működött, ma már elavult (kellene hogy legyen, legalábbis).
A mai kor emberének megvan minden lehetősége arra, hogy agresszív viselkedés helyett inkább a kommunikációt válassza. Hiszen az őskorhoz képest lássuk be, sokat fejlődött a nyelv, fejlődött a kifejezésmód. Képzésekre lehet járni, ha valaki úgy érzi, hogy fejlesztendője van ezen a területen. Gyakorlatilag minden adott a modern világban ahhoz, hogy békés úton lehessen rendezni konfliktusokat. Csak hajlandóság kérdése.
És mégis, van, hogy férfiak inkább az agressziót választják. De vajon miért? A válasz nagyon egyszerű. Mert nem rendelkeznek a szükséges kifinomult kommunikációs gyakorlattal. Mert azt érzik, hogy nincs más eszköz a kezükben, mint az agresszív viselkedés.
Vagyis azt érzik, hogy „Samu módban” vannak. Konfliktus van, hát ütök és elveszek/védelmezek/érdeket képviselek. Csakhogy ebben a korban ez már nem a megfelelő szinten lévő viselkedés. Ennél már sokkal többet és jobbat lehetne cselekedni.
Miért érzik azt a férfiak, hogy nincs más eszközük, mint az agresszió?
Az agresszívan viselkedő férfiak kisgyerekként felnőve valószínűleg egy nagyon hasonlóan viselkedő szülői mintát láttak maguk előtt. Vagy apa viselkedett így, vagy anya. Ez a kisgyerek pedig azt tanulta meg, hogy ha konfliktusra kerül a sor, vagy érdek érvényesítésre, vagy védelmezésre, akkor ezt a mintát kell követni.
Ennek a kisgyereknek nem mutatták meg, nem magyarázták el neki, hogy milyen más eszközökkel lehet élni ezekben a helyzetekben. Ő nem tanulta meg, hogy hogyan fejezze ki az érzéseit, érzelmeit, nem tanulta meg azokat a verbális módszereket, amikkel békésen és mégis hatékonyan rendezni lehet az ilyen szituációkat.
Így hát felnőve ezt a mintát futtatja a saját életében továbbra is. Felnőttként már lehetősége lenne ezen változtatni, felvállalni a saját fejlődésének felelősségét. Ám ha nem ismeri fel, hogy mennyire káros ez a minta, akár egy életet is le tud élni ez a férfi úgy, hogy agresszívan viselkedik másokkal szemben. Közben pedig fel sem tűnik neki, hogy milyen kárt okoz az agressziója célpontjának, de még azoknak az embereknek is, akik ezt „csak mellékszereplőként” nézik. Így tesz tönkre emberi kapcsolatokat, így adja át ezt a mintát a saját gyerekeinek is…
Közben pedig ezek a férfiak maguk is szenvednek. Tele vannak belső feszültséggel, amire nem találnak konstruktív elvezetési módszert. Ha azonban nem nyitottak a változásra, változtatásra, ebben az állapotban élhetik le a teljes életüket. Pedig a megoldás lehetősége adott nekik is. Valamilyen önismereti, terápiás foglalkozás által megtalálni a probléma gyökerét magukban, feloldani azt és bevezetni konstruktív feszültséglevezetési módszereket az életükbe. E mellett pedig megtanulni olyan kommunikációs technikákat, amelyeknek ismeretét gyerekként nem tudták megszerezni.
Mindezt meg lehet tenni felnőttként is, csupán a probléma felismerése kell hozzá, a hajlandóság a megoldásra és hogy rendületlenül végig is menjenek ezen a folyamaton.
Igen, tudom, ez most így leírva nagyon egyszerűen hangzik, benne lenni ebben pedig nem az. Valóban, ez így van. A belső munka nem feltétlenül könnyű feladat, viszont, ha az életben haladni akarunk, fejlődni akarunk, akkor elkerülhetetlen. A befektetett munka pedig nagyon is megtérül.
A cikk második, 04. 19-én megjelenő részében arról olvashattok, hogy vajon valóban az agresszív férfi-e az „igazi férfi” és hogy milyen belső mozgatórugók miatt érezheti egy nő, hogy ez így van.
