És most következzék egy elégedetlen cikk. Még pedig arról a dologról, amellyel nap, mint nap szembesülök és nem tagadom, hogy baromira idegesít. Hogy mi az?
Tapasztalatom szerint az emberek nagy többsége, – és igen itt most a férfiakra gondolok elsősorban – egyszerűen nem tudja, hogyan kell megszólítani egy korombéli nőt. Hogy ez kinek a hibája? Hát mit tudom én, nem tanították meg rá a szüleik, az iskolában az illemtan valószínűleg felejtős volt, magától meg ugye minek is állt volna neki a kis butus. De Uraim, tisztelettel közlőm, hogy ez így egyáltalán nincs jól.
Ez bizony nem tetszik!
48 éves vagyok. Ez néha bizony meg is látszik rajtam, jobb napokon meg nem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem teszek az öregedés ellen semmit, ám ez közel sem azt jelenti, hogy nem tudom elfogadni ezt a természetes folyamatot. De be kell valljam, egyáltalán nem tesz jót a lelkemnek és az egómnak, ha nap, mint nap szembesülök például a „tetszikezéssel”. Érdekes, hogy az esetek nagy részében velem egykorú vagy valamivel idősebb férfiak mániája ez. És nem, most nem arra gondolok, amikor a zöldséges a piacon nekem szegezi a kérdést, hogy 15 dekával több lett, eltetszik vinni? Az olyan esetekre gondolok, mikor például a szomszédban lakó pasas kiszól az autójából, hogy – Jó napot kívánok, nyitva tetszett felejteni a kaput, nem tetszett maga után rendesen becsukni! Vagy amikor a nálam jó 10 évvel idősebb orvos azzal jön, hogy „Most, akkor oda szépen be tetszik menni, letetszik vetkőzni és megtetszik várni, amíg szólítom. Aztán rápillant a kartonomra, valószínűleg a korom érdekli, és ekkor még azt is megkérdi, hogy tetszik-e még menstruálni? Valaki magyarázza már meg, hogy miért kell ezt? Ettől udvariasnak érezik magukat? Vagy csak a fölényüket szeretnék érzékeltetni bizonyos helyzetekben? Esetleg komolyan azt hiszik, hogy ez jólesik egy nőnek? És ezek a férfiak egymás között mi a büdös francért nem „tetszikeznek”? Sosem hallottam volna, hogy így szól az egyik a másikhoz: – Pistikém, megtetszik velem inni egy sört? Szeretném kérni, hogy ezt a „tetszikezést” egyszer és mindenkorra felejtsük el. A XX. század elején készült fekete-fehér filmekben még kedvesnek és jópofának tűnt, ha Jávor Pál megkérdezte Tolnay Klárit, hogy merre tetszett járni? De könyörgőm, azóta eltelt vagy nyolcvan év!
Mert nekünk semmi nem jó…
Nyilván most több férfi felszisszen majd, hogy jaj ezek a nők, ezeknek semmi nem jó! Jönnek itt a jogaikkal meg a fene nagy feminizmusukkal és mindenbe belekötnek, a negyvenes, ötveneseket meg teljesen megbolondítja a klimax. Na de ne intézzünk már el mindent egy-egy lapos és bántó közhellyel! És hadd nyugtassak meg mindenkit, hogy egyáltalán nem erről van szó. Ebből az egyenletből csupán egy kis odafigyelés hiányzik. Persze tudom, hogy ez manapság abszolút hiánycikknek számít, pedig de jó lenne ha mielőtt megszólítunk valakit elgondolkodnánk azon néhány pillanatot, hogy mégis hogyan tegyük mindezt.
Már fiatalabb koromba is zavart, ha egy ismeretlen és idősebb férfi rögtön letegezett, (nézzenek oda, hát nekem tényleg semmi nem jó) ám akkoriban még egyáltalán nem mertem hangot adni ennek. Ma viszont már megkérem az illetőt, hogy ha nem túl nagy fáradtság számára, akkor szólítson meg tisztességesen és egyenlőre maradjunk a magázódásnál. Eléggé változatosak a reakciók. Elenyésző azoknak a száma, akik voltak olyan bátrak és megkérdezték, mi is számít helyes megszólításnak, a nagy többség rögtön sértésnek fogta fel a dolgot, jó páran azonnal le is tegeztek s azonnal el is küldtek mindenfelé vagy szimplán megkérdezték ugyan mi a f@szom bajom van. Hogy mi? Nem vágyom tiszteletre, eszembe sem jut már, főleg egy ismeretlen férfi esetében, sőt az esetek többségében fel vagyok készülve a legrosszabbra. Csak egy normális megszólítás, ennyit kérek, ha már egy olyan társadalomba kerültem, ahol ciki és megalázó megöregedni.
