Szakértő szerzőnk cikkének második részében tovább boncolgatjuk a toxikus otthoni környezet témáját, lássuk, melyek azok a működések, amelyekkel megsebzik gyermekeiket a mérgező szülők. Következzenek újabb tipikus mondatok és a sérülések, melyeket ezekkel okoznak.
Én itt és most, azon ismérvekre fogok fókuszálni, amelyeket lehet, hogy trükkösebb dolog észrevenni, mégpedig a pszichológiai-érzelmi bántalmazás kategórián belül. Van jó pár olyan tipikus mondat, melyet a megfigyeléseim alapján a mérgező szülőktől gyakran lehet hallani. Folytassuk a példákat.
2. ” Csak nekem lehet bajom. Neked, gyermekem, nem lehet.”
Azok a mérgező szülők, akik saját maguk is bántalmazott gyerekek voltak anno, ezeket a saját gyerekkorukban szerzett megoldatlan sebeiket hurcolják magukkal később szülőként is. Ez hatalmas terhet ró a lelkükre, érzelmi világukra, életükre; gyakorlatilag maga alá temeti őket minden egyes nap. Akár tudatos, akár tudattalan szinten.
Mivel a mérgező szülők folyamatosan ezt a terhet cipelik magukkal, nincs kapacitásuk arra, hogy érdemben fejlesszék az érzelmi intelligenciájukat, nem képesek arra, hogy valóban átérezzék és foglalkozzanak más ember fájdalmával. Még a gyerekeikével sem.
Olyan, mintha közvetlenül egy hatalmas képernyő előtt ülnének, amin nagyon éles és zavaró képeket és hangokat villogtatnak és ezek miatt nem lennének képesek arra, hogy lássák vagy hallják, hogy mi történik körülöttük, vagy a képernyő mögött. Az is lehet, hogy egyáltalán nincsenek is tudatában annak, hogy léteznek dolgok, amik a képernyőn kívül történnek – a képernyő itt pedig a saját múltjukat, traumáikat és fájdalmaikat szimbolizálja.
Azok a gyerekek, akik ilyen mérgező szülőkkel nőnek fel, életüknek már a korai szakaszában megtanulják, hogy bármilyen igényeik is vannak, azoknak a nagy részét a szülő nem fogja tudni kielégíteni. Mivel ezek a szülők a gyerek igényeinek csak egy töredékét látják (ha egyáltalán), a saját zavaró, villódzó képernyőjük miatt. Az így felnőtt gyerekek lehetnek azok, akik folyamatosan másokért áldozzák fel az életüket, a nélkül, hogy tisztában lennének a saját igényeikkel. Ekkora ők már réges-rég elvesztették a kapcsolódást a saját igényeikhez, amikor azok gyerekkorban nem voltak a szülők által kielégítve.
Szülőként amit tehetsz, hogy meghallgatod a gyerekedet. Foglalkozz azzal, amire neki szüksége van, törődj a fájdalmával. Lehet, hogy meglepetésként ér, de akár a 3-4 éves gyerek is már tisztán meg tudja fogalmazni, hogy hogyan érzi magát és mire van/lenne szüksége – ha és amennyiben szülőként ehhez megteremted a rendszeres biztonságos teret, ahol nincs ítélkezés, amikor a teljes fókuszoddal ott tudsz lenni arra az adott időtartamra.
3. ”Senkiben nem lehet bízni; a világ nem biztonságos. Mindenhol veszély vár rád!”
A mérgező szülők a saját szorongásaikat rendszerint rátolják a gyerekeikre is. Mivel az ilyen szülők tele vannak mélyen gyökerező bizonytalanságérzettel, valószínűleg nagyon sok mindentől félnek az életben. Ezek a valaha volt bántalmazott gyerekek – most már szülők -, akik nem oldották meg a saját sérüléseiket, maguk is arra voltak kondicionálva, hogy a világ nem egy biztonságos hely. Nem érezhetik magukat biztonságban sem otthon, sem az utcán, sem az iskolában, sem a saját életükben. Majd pontosan ugyanezt a gondolkodásmódot és hitrendszert adják tovább a saját gyerekeiknek.
Amikor a szülő ebben az állandó félelemben élve egyszer csak azt látja, hogy a már nagyobbacska gyereke valami olyasmit csinál(na), amitől ő maga, mint szülő fél és szorong, de a gyereke nem, még akár személyes sértésnek is veheti azt. Azt gondolhatja, hogy a gyereke szánt szándékkal tette azt, amit, csak azért, hogy őt, a szülőt bántsa. Ezért a szülő úgy gondolja, hogy neki minden joga megvan ahhoz, hogy megbüntesse a gyerekét és elérje azt, hogy a gyerek bűnösnek érezze magát azért, amit tett. Még akkor is, ha a gyerek valójában semmi rosszat nem tett…
Amit ezek a szülők nem látnak, hogy a félelmeik nagy része teljesen irracionális – és hogy ha mások olyan dolgot tesznek, amit ők maguk nem mernének megtenni, az nem személyesen ellenük irányuló tett. De mindezzel ők azt a hitet erősítik meg magukban, hogy az emberek bántani akarják őket és hogy a világ nem biztonságos, hiszen tele van veszéllyel.
Mivel folyamatosan veszélyben és támadva érzik magukat, ugyanígy viselkednek a környezetükkel is. És ugyanezt teszik a saját gyerekükkel is. Védekeznek – túlvédelmezik őket vagy pedig támadják őket. A félelmük és szorongásuk megoldását externalizálják azzal, hogy megpróbálják a környezetükben lévő embereket kontrollálni és elriasztják őket olyan dolgok megtételéről, amelyeket ők maguk nem mernének megtenni.
Még ha ezek a szülők látják is, hogy a gyerekük ezt a mintát futtatja saját maga, akkor sem feltétlenül jönnek rá, hogy az a gyerek ezt a mintát tőlük tanulta. A saját szüleitől.
Ha valaki ilyen mérgező szülőkkel nő fel, akkor nem fog merni kilépni a család (vélt) védelmezéséből, nem fog merni kilépni a világba, a saját útját járni. Csupán nagyon limitált lehetőségeket fog megélni az életében, folyamatosan félelemben élve a külvilág állítólagos veszélyeitől. Ha pedig felnőve rájönne erre a mintára és másképpen/jobban akarja élni a saját életét, mint a szülei tették, akkor hatalmas szülői büntetéssel találhatja szembe magát. Ezek a szülők ilyenkor ráfogják a (már esetleg amúgy felnőtt) gyerekre, hogy felelőtlen, önző és hogy direkt azért csinálja másképpen a dolgokat, hogy a szülőket bántsa. Ami egyáltalán nem igaz.
Ezeknek a (már felnőtt) gyerekeknek merniük kell kipróbálni új dolgokat, megtapasztalni a világot a saját szemüvegükön keresztül és merniük kell másképpen csinálni a dolgokat, mint ahogy a szüleik tették. Máskülönben mindig csak a torta egy szeletét kapják meg, ahelyett, hogy az egész torta az övék lenne. Vagy akár egy cukrászda tele tortákkal…
Ha te olyan szülő agy, aki szerint az élet tele van veszéllyel és félelmetes dolgokkal, próbálj meg tudatos lenni és nem rányomni ezt a gyerekedre. Egyrészt, érdemes lehet elmenned a lelked gyógyításán dolgozni egy szakember segítségével, hogy ezek a hiedelmek távozni tudjanak a te saját lelki rendszeredből. Másrészt, engedd meg a gyerekednek, hogy másképpen élje meg a világot, mint ahogyan te tennéd/teszed. Engedd meg a gyerekednek, hogy másképpen élje az életét; engedd meg neki, hogy a saját életét élje – úgy, ahogyan az neki jó, és nem ahogyan neked.
4. ”Hogyan merészelsz jobban tudni dolgokat! Én vagyok a szülő!”
A mérgező szülők a saját gyerekkori traumáik miatt valószínűleg alacsony önbizalommal rendelkeznek. Amikor szülőkké válnak, akkor lubickolnak abban a helyzetben, hogy végre mindenben jobbak lehetnek, mint valaki más – mint a saját gyerekük. És ez működik is egy darabig. A saját hitrendszerük szerint tanítják a gyereküket (ami máris problémás lehet, mint ahogy fentebb már írtam), úgy tanítják meg nekik az életet, ahogyan ők maguk látják. Egy darabig pedig ezek a szülők valóban jobbak sok mindenben, mint a gyerekük. Később aztán eljön a nap, amikor a gyerek már nagyobb és elkezdi kialakítani a saját véleményét dolgokról, másképpen szeretne csinálni dolgokat, vagy akár jobban, mint a szülei. Ekkor bukik ki a probléma.
A mérgező szülők nem akarják azt érezni, hogy ők nem elég jók, nem elég okosak, nem elég bármik… Különösképpen, ha a saját gyerekük az, aki többé/jobbá válik náluk valamilyen tekintetben.
Fenyegetve érzik magukat az ilyen helyzetekben. Bár normál körülmények között egy szülő örül annak, ha a gyereke valamiben jobbá válik, mint ő maga, a mérgező szülőkkel kapcsolatban sajnos nem ez a helyzet.
Amikor mérgező szülők vannak ilyen szituációban, nem látnak tisztán a saját fájdalmuk miatt (ami a „nem vagyok elég jó” gondolattól való félelem). Ezért, megpróbálják visszafogni, visszatartani a gyereket. Megpróbálják elhitetni a gyerekkel, hogy amit ő gondol, az nem úgy van, hogy túlságosan nagyra tartja magát, hogy nem elég ő ehhez a kihíváshoz, túl nagy az egoja, hogy ilyen dolgokat akar véghez vinni (mely dolgokra a szülő maga nem volt képes) stb.
Ezek a mérgező szülők bármit képesek megtenni annak érdekében, hogy a gyerekük újra behódoljon nekik, azt gondolva, hogy a szülei a legjobbak mindenben és ők mindent jobban tudnak. Ezzel azonban a szülők a gyerek önbizalmát rombolják le. És így pedig a mérgezés köre tovább folytatódhat majd a következő generáció felé is…
Ha egy gyereket arra kondicionálnak egész életében, hogy ne legyen jobb, mint a szülei, akkor soha nem lesz képes a saját életét élni. Azt fogja gondolni, hogy ő nem elég okos, nem elég kreatív, nem elég kitartó, általánosságban nem jó és nem érdemes semmi jóra. Mivel a szülők azok, akik ezekkel a tulajdonságokkal rendelkeznek, akik mindig jobbak mindenben. Neki pedig, a gyereknek, nincs megengedve, hogy jobb legyen bármiben is.
Ezek a „gyerekek”, még akár 30-40-50… éves korukban is függésben élnek a szüleiktől, a segítségüktől, véleményüktől, elfogadásuktól. Ők azok, akik talán semmit nem is tesznek a saját életükben anélkül, hogy a szülők arra ne mondanák rá az áment.
Ha te egy olyan szülő vagy, akit zavar az, hogy a gyereked jobb nálad bizonyos dolgokban, érdemes foglalkoznod a saját belső bizonytalanságaiddal. Dolgozz rajtuk, oldd fel őket és ne a gyerekedet „használd” az önigazolásra, hogy „elég vagy”. Próbáld meg tisztán látni, hogy mennyire bánthatod ezzel a viselkedésmódoddal a gyerekedet a saját életében hosszú távon.
∗∗∗
Az igazság az, hogy ezeket a mondat-példákat majdhogynem vég nélkül lehetne még folytatni – sajnos. Biztos vagyok benne, hogy néhányan hallottátok ezeket, vagy hasonlókat gyerekkorotokban a környezetetekben lévő emberektől.
Amit én mindig hangsúlyozni szoktam: „A tudatosulás már fél siker!” Tudatában lenni annak, hogy valamiben fejlődni szükséges, hogy valamit jobban kell csinálni, mint eddig. Minden, ami körülvesz minket, valamilyen formában rólunk is szól, a mi kivetülésünk is a világban. Ha az emberek bántanak minket, akkor arról érdemes elgondolkodni, hogy mi hogyan bántjuk saját magunkat. Ha nem tisztelnek minket, akkor arról gondolkodjunk el, hogy mi egyáltalán tiszteljük-e saját magunkat.
Senki sem tökéletes. A szülők sem. De a nagy kérdés az, hogy belátjuk-e a saját hibáinkat és megpróbálunk-e változtatni önmagunkon, vagy sem? Amíg valaki csak a külső környezetét akarja kontrollálni, de semmit nem tesz a saját belső, lelki fejlesztéséért, nem lesz valódi eredmény, fejlődés.
Merd bevallani, ha valamit rosszul csináltál. Hidd el, nem lesz ettől még vége a világnak. Miután bevallottad, kezdj el azon dolgozni, hogy megváltoztasd a viselkedésmódodat, megoldd a mélyen lévő alapvető okokat. Csak akkor fogod tudni magadat jobban érezni és élvezni azt, ahogyan javulnak az emberi kapcsolataid – beleértve a gyerekeiddel való kapcsolatodat is.
Sok szeretetet küldök ehhez mindenkinek!
