Nem könnyű feladat megtalálni a számunkra leginkább megfelelő munkahelyet és munkakört. Igazán szerencsés az, aki ezt hosszabb-rövidebb idő alatt, de megvalósítja. Ahhoz, hogy minél kevesebb sikertelen próbálkozást kelljen átélnünk, több időt és figyelmet kell fordítanunk saját magunk és az igényeink megismerésére. Ha olyan feladatkört kell ellátnunk, ami személyiségünkkel, habitusunkkal nincs harmóniában, a munkába járás terhekkel teli, a munkavégzés pedig stresszes lehet.
Bizonyára sokan érezték már, hogy beszélnek valakivel, és egyszerűen nem értik meg egymást. Elbeszélnek egymás mellett. Vagy a másik fél túl agresszíven mondja a magáét, vagy épp túl lassú, és mindenben akadékoskodik. Az efféle problémák hátterében legtöbbször a kommunikációs viselkedési stílus (DISC) különbözősége áll.
„A viselkedési stílusunk határozza meg, hogyan kezeljük a kihívásokat, a problémákat, és szintén ettől függ, hogy tudunk-e, és ha igen, hogyan tudunk másokra hatást gyakorolni. Megmutatja a tempót, ahogy reagálunk a körülöttünk lévő dolgokra, valamint a szabályokkal kapcsolatos hozzáállásunkat” – avatott be Marjai Viktor, az irodista.hu blog és a Főnökkezelési kézikönyv szerzője, kommunikációs viselkedés stílus szakértő, DISC tanácsadó.
Az önismeret az első lépés
A DISC mozaikszó négy kifejezésből tevődik össze, amelyek egy-egy viselkedéstípust jellemeznek. A domináns (dominance) piros, erős akaratú, határozott és független. Szereti a hatalmat és a tekintélyt, akkor érzi jól magát, ha ő irányít. Ebbe a csoportba tartoznak a menedzserek, az értékesítők, az ügyvédek és a vállalkozók, nagyjából a lakosság 10%-a.
Az ismerkedő (influence) sárga, a tipikus optimista. Beszédes, nyitott és barátságos. Ők többnyire újságírók, marketingesek, designerek vagy trénerek. Az emberek 27%-a tartozik ebbe a csoportba.
A szilárd (steadiness) zöld, tipikusan jó hallgatóság, türelmes és készséges, figyelmes másokkal. Pontosan ellátja a feladatát, szereti a biztonságot és az állandóságot. Ideális munkakör zöldeknek a pszichológus, a tanácsadó, a call center munkatárs, a SEO-elemző. Az emberek 44%-a tartozik ide.
A kompetens (conscientious) kék színű, szabálykövető, precíz, rendszerető. Gondos, alapos munkát végez, szereti a szabályozott körülményeket. Ők főként mérnökök, könyvelők, kontrollerek, fejlesztők. A csoportba a lakosság 19%-a tartozik.
Ezeket a viselkedéstípusokat hiba lenne rangsorolni, vagy minősíteni. „Egyik kommunikációs stílus sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csupán az indulatrendszere, a motivációi, az érdeklődése, a reakciói különbözőek. Akié nem hasonlít a miénkhez, azt nem értjük vagy félreértjük. Az emberek 80%-ánál 2 szín, 15%-ánál 3 szín keveredik, és csupán 5% egyszínű” – ismertette Marjai Viktor.
Megérteni a működésünket – a megváltozott körülmények között is
A vírushelyzet kapcsán jól kijöttek a különbségek. A kapcsolatorientált személyiségű emberek (zöldek és sárgák) nehezen viselik, hogy el vannak szigetelve másoktól. Minden bizonnyal a sárgák voltak azok, akik amint lehetett, visszamentek dolgozni az irodába. A hatalmi helyzetbe vágyó, extrovertált egyéniségek (pirosak) számára az jelent nehézséget, hogy elveszítették a kontrollt azáltal, hogy nem látják munkavégzés közben kollégáikat, beosztottaikat. Ők folyamatos meetingekkel, állandó levelezéssel igyekeznek ezt a hiányérzetet kompenzálni. A home office-t az introvertált, csendre és békére vágyó emberek (kékek) viselik a legjobban, őket az sem zavarja, ha a nyugalmukért cserébe többször annyit kell dolgozniuk, mint korábban.
„A jövőben valószínűleg a hibrid működés, azaz az irodai és az otthoni munkavégzés megosztása lesz jellemző a multiknál, ahol a bent eltöltött idő ad teret a kapcsolatépítésnek, az információk személyes átadásának, begyűjtésének, és a tényleges, hatékony munka otthon zajlik majd” – vetítette előre a szakember.
És mi az, ami a távolsági munkavégzés során sem változik, de nagyban meghatározhatja a munkával töltött óráink hangulatát? „Az egyik legkritikusabb és egyben legfontosabb munkahelyi kapcsolat a főnök-beosztott viszony. Ha megértjük egymás alapvető működését, hatékonyabban tudunk egymással kommunikálni, együttműködni, ami a sikerünk mellett a jó közérzetünkhöz is nagyban hozzájárul.”