Nem kell velük foglalkoznod! – vágtam közbe, ezzel megszakítva 5 perce tartó szóáradatát. Csak a szokásos történetet hallottam, mint megannyiszor az utóbbi időben. Esetleg a szereplők, a helyszínek és néhány, a történet szempontjából teljesen lényegtelen dologban volt más ez a ma reggeli kávém mellé kapott story.
Már megint minden összejött, nem tud kiteljesedni a munkában, a pasija már nem annyira „törekszik” és amúgy is minden szürke, meg borongós és persze az eső is esett.
Persze Ő is azt gondolta, hogy majd végighallgatom, megsimogatom buksiját, igazat adok neki és elmondok mindenkit minden rossznak.
De ez nem én lennék.
Nem is értem az embereket, nem ismernek már ennyire?
Értem én, hogy biztatok, segítek ahol tudok, de én kendőzetlenül a szemébe mondom, ha hülye.
Neked tenned kell a dolgodat, igen NEKED is, aki most olvasod ezeket a sorokat.
Mire vársz?
Szerinted majd valaki elédrakja az álmaidat? Valaki élete végéig a tenyerén fog hordozni?
Elárulom a szomorú igazságot: Nem így lesz.
Tudom és hallom, hogy – de megígérte -, persze ott és abban a pillanatban így volt helyes, ha ezek a szavak hagyják el a száját, mert minden ember önző, hisz ilyennek születtünk és mindent elhiszünk, mert jó volt akkor és ott abba a mondatba kapaszkodnunk.
Ébredj fel végre, az élet nem habostorta (micsoda közhely, de ez van).
Vagy teszel az álmaidért, vagy mindig is álmodozni fogsz csak róla, legyen szó a munkádról, az életed minőségéről, vagy a kapcsolatodról.
Ülj le, írd ki magadból, állj fel a irodai asztalodtól és menj el edzeni, vagy úgyis esni fog, állj ki az esőbe és kiabáld bele a világba!!!
És húzz egy vonalat.
Mindegy hova, mindegy mivel, de húzd meg, lépd át és ne nézz vissza.
Mondom, húzzál már egy vonalat!!!
Ne nézz vissza, de tudd, honnan jöttél és hová tartasz.
Mert nekem is csak 10 év után esett le a volt osztályfőnököm útravaló idézete:
„A cél nélküli ember olyan, mint a kormány nélküli hajó – csak dobálják a hullámok . „
Adok egy kis időt és innen folytatom, csak akár elhiszitek, akár nem, most mennem kell dolgoznom az álmaimért.
Szöveg: Marek Zoli – www.facebook.com/mrk.world
Nyitókép: unsplah.com
