Te csak mész az úton ezen a szürke, ködös, hideg reggelen is. Ki tudja rajtad kívül úgy igazán, hogy honnan jöttél és hová tartasz? Nem számít, csak az, hogy Te tudd, hogy jó irányba haladsz. Sokszor voltál egyedül, sokszor voltak körülötted, de igazából nem Veled. Nem egyszerű minden egyes hajnalon felkelni, elindulni a jéghideg magánnyal teli zsákkal a hátunkon.
De meg kell tenned, ha másért nem, csakis saját magadért. Tudom, hogy nehéz, nekem is sokszor volt az, még ha nem is mutattam, még ha mosolyogtam is. Egy idő után az ember megtanulja, hogy hogyan rejtse el zokogó lelkét a tömeg elött és menjen az árral, csurogjon a tömeggel némán, leszegett fejjel.
Valamiért olvasod ezeket a sorokat. Valamiért meghallgatsz egy idegent ebben a rohanó világban. Engedd meg, hogy azt mondjam Neked, hogy tedd le. Tedd le azt a nagyon nehéz terhet.
Engedd el Magad, mert akinek Veled kell tartania az utadon, az akkor is ott lesz, ha nem mosolyogsz. Akkor is ott lesz, ha sírsz. Akkor is, ha legszívesebben otthon maradnál és a fejedre húznád a takarót és azt kívánod, bárcsak vége lenne.
De nem ezért vagy itt. Nem ezért születtél a Föld nevű bolygóra. Szerinted mi volt a célja Veled annak, aki megteremtett?
Segítek.
Én nem tudhatom, hiszen csak egy ember vagyok a tömegből.
Szerintem Te tudod a választ.
Mert akkor és ott én is tudtam. Felálltam. Összeszedtem Magam. És bár nagyon félve, de a teher nélkül odaálltam, hogy ez vagyok én. Egy ember, aki elfáradt. Egy ember, akinek vannak érzései és van hogy fáj. Egy ember, aki nem bírja el a világ fájdalmát.
Mert nem is kell.
Mint ahogy Neked sem.
Hagyj abba most mindent.
Keress egy fehér lapot.
Ez az új életed.
Csak egy jelre vártál?
Ez az a jel.
Itt az új életed első napja.
Vigyázz rá.
Mint ahogy Magadra is.
Mosolyogj.
Mert létezel és van jövőd.
Bárhol is tartasz most.
Te csak menj tovább az úton ezen a szürke, ködös, hideg reggelen is.
Mert én tudom, hogy hová tartasz és bízom Benned.
Sikerülni fog.
Szöveg: Marek Zoli – www.facebook.com/mrk.world
Nyitókép: pixabay.com
