Már maga ez az egész 2020-as év is kihívás, ami a normál életvitelt illeti. Ha ehhez még hozzáadjuk azt, hogy közben valaki a párját is meg szeretné találni, hát közel sincs egyszerű dolgunk. Így vagyok ezzel én magam is. Most, hogy újra bezárt a világ – ebben az évben már másodszor -, szerintem külön átgondolást igényel, hogy hogyan ismerkedjen az ember lánya. De azért lehetetlen szerintem még így sincs.
Úgy alakult, hogy minden külső akadályozó tényező ellenére én mégiscsak elmentem egy randira egyik este. Aznap kezdtünk el chatelni a fiatalemberrel és rögtön találkozni is szeretett volna. Legutóbb, amikor ilyen hirtelen feltűnő és találkozni akaró randipartnerem volt, akkor futottam bele az extrém nárcisztikus srácba – jutott eszembe. De ideje volt ezt az élményt és mintát is felülírni, ezért úgy döntöttem, hogy hajrá, legyen. No, de mit és hol és hogyan? A szokásos „üljünk be egy kávéra/italra/vacsorára valahova” koncepció már kapásból ugrott, hiszen minden zárva van. De nincs lehetetlen, csak tehetetlen! 🙂
Rengeteg alternatív opció van a fejemben, hogy mit lehet akár még ilyen helyzetben is csinálni egy ismerkedős estén, azért mégiscsak biztonságosan.
Otthon elkészített teával sétálgatás a Duna-parton például egészen jól hangzik, nem? Ezen a randin az úriemberrel sétálni mentünk el a Városligetbe. Így a zöldterület miatt még a maszkot is le lehetett venni, ami azért előny, ha elsőre találkozol valakivel és láthatod a teljes arcát. 🙂
Azt nem mondom, hogy a maszk elsőre nem nehezítette meg picit a dolgunkat, hogy felismerjük egymást, de azért megoldottuk ezt is (piros kabát, fehér kabát, sétálok feléd, én meg itt állok).
De aztán jött a következő kihívás. Normális esetben egy ilyen helyzetben simán köszönthetnénk egymást egy puszival. De mi van Covid idején? Ezen mi magunk is elgondolkodtunk ott az utcán állva hirtelen, kicsit bénáztunk is miatta, de végül nem volt puszis köszöntés. Különben is elég furcsa (és esetleg egészség-biztonságilag kifogásolható…?) lett volna maszkban puszit adni, nemde? 🙂
Elindultunk a zöldterület felé, ahol végre lekerült a maszk, normálisan láttuk egymás arcát és normálisan lehetett beszélgetni is. Nyilvánvalóan nem volt tömeg egy hétköznap este a Városligetben, úgyhogy gyakorlatilag a nyugodt környezet teljesen adott volt a csevejhez. Ismerkedtünk, meséltünk egymásnak a munkánkról, a korábbi utazásainkról (igen, nagyon fájt mindkettőnknek, hogy idén nem mehettünk sehova sem), mindenféléről, ami eszünkbe jutott. Közben pedig a szép nyugis parkban sétálgattunk.
A séta vége felé még egy jó kis üzenet is szembejött velem, le is kellett fényképeznem gyorsan:
Van még remény Dóri! Ez volt a hozzá érkező üzenet-gondolat amikor megláttam a feliratot. 🙂
Aztán a randi vége felé mindketten szépen hazamentünk. Furcsa volt, mert úgy köszöntünk el, hogy nem volt semmi konklúzió. Se egy igen, se egy nem. Ilyen szituban nőként én azt várnám, hogy a férfi kezdeményezzen. Nem feltétlenül egy folytatást, de valamiféle lezárását az első találkozásnak azért igen. Hm, gondoltam, na ez érdekes lesz, megvárom, hogy mi történik. Én részemről azt éreztem, hogy sajnos nem volt kémia, akármennyire is rendben volt a srác úgy egyébként. De mivel szimpatikus volt, gondoltam azért még beleférhet egy találkozó.
Ő viszont ezt nem így gondolta. Legalábbis a jelek szerint. Mivel másnap reggelre már nem voltunk ismerősök az ismerkedős appon, szétvált tőlem.
Namármost, értem én, hogy ő is érezte, hogy nincs kémia. De! Ilyenkor azért nem lehetne ezt esetleg megírni a másiknak? Már megint ez a kommunikáció helyetti sunnyogás és eltűnés. Mint a „lebegtető” srácnál….
Drága Uraim! Miért olyan nehéz azt szépen leírni valakinek, hogy például: „Kedves Dóri, köszönöm a sétát, de sajnos azt éreztem, hogy nincs kémia/mást keresek, ezért szeretném itt befejezni az ismerkedésünket. Sok sikert kívánok neked és szép estét!” Esküszöm, ha kapnék egy ilyen üzenetet, teljesen megérteném. Hát van ilyen, hogy nem. Ettől még nem lesz világvége, nem fogok a kardomba dőlni, nem kell majd a padlóról felmosni. De ez így legalább egy tiszta, őszinte üzenet lenne, megfelelő stílusban. De valahogy ez nagyon hiányzik mostanában sokakból. Nőkből és férfiakból egyaránt, félreértés ne essék.
Hiányzik az olyan őszinte és egyenes kommunikáció, amivel nem a földbe döngölik a másikat, közben azt hangoztatva, hogy „de én csak őszinte voltam”.
Hanem, amikor megtudják az emberek fogalmazni, ami bennük van – olyan formában, hogy figyelembe vegyék azt, hogy a másik oldalon is egy érző lény van. Elhiszem, hogy sokszor ez kihívást tud jelenteni, én magam is voltam abban a cipőben. De gyakorlással el lehet jutni ide, személyes tapasztalatom mondatja velem. Akár keresitek a párotokat, akár párkapcsolatban éltek, kérlek benneteket, gyakoroljátok ezt és fejlesszétek amennyire csak lehet. Mert csak így lehetünk igazán tekintettel másokra, csak így tudjuk szóban is kifejezni, hogy tiszteljük egymást. Minden különbözőség és egyet nem értés ellenére is.
Kommunikáció, egymás iránti tisztelet, empátia, egyenesség – ha ezek gyógyszerek lennének, 3X2 szemet javasolnék napi bevételre belőlük.
De mivel nem lehet őket ilyen instant módon megvásárolni sehol, marad mindenkinek az az opció, hogy gyakorolja őket és kihozza magából a maximumot.
Jusson ez eszetekbe, ha legközelebb úgy érzitek, hogy legszívesebben eltűnnétek, vagy elsunnyognátok valamilyen szituációt.
Szöveg: Padla Dóri – HCT Method
